Tenisz: a korábbi világelső két és fél év után nyert tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 12:43
null
Jelena Jankovics két és fél év után nyert ismét tornát (Fotó: Reuters, archív)
A korábbi világelső Jelena Jankovics két sima szettben, 6:2, 6:0-ra megverte a cseh Denisa Allertovát a kínai Kantonban rendezett kemény pályás női teniszverseny döntőjében, ezzel pályafutása 14. tornagyőzelmét aratta.

 

A negyedik kiemelt Jankovics az első három játékból kettőt elveszített, utána azonban sorozatban 11 gémet megnyert, és 71 perc alatt lezárta a meccset.

A 34. döntőjét játszó 30 esztendős szerb hölgy 2013 februárja óta az első, összességében a 14. tornagyőzelmét aratta, és az idén ő lett a hatodik női játékos, aki úgy nyer meg egy versenyt, hogy a viadal során legalább egyszer meccslabdát hárított.

A 22 éves Allertová is büszke lehet a teljesítményére, hiszen Kantonban legyőzte az első és a harmadik kiemeltet, vagyis Simona Halepet és Sara Erranit is.

WTA-TORNA, KANTON (226 750 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Jankovics (szerb, 4.)–Allertová (cseh) 6:2, 6:0

Legfrissebb hírek

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
8 órája

Fucsovics Márton: Igaz, hogy az idősebb generációhoz tartozom, de még mindig itt vagyok

Tenisz
14 órája

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
15 órája

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
21 órája

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
Tegnap, 14:35

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2025.08.22. 16:14

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06
Ezek is érdekelhetik