Roland Garros: rendkívüli csata után jöhet a női döntő egyesben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 20:55
null
Krejcíková hihetetlen csatában jutott döntőbe (Fotó: AFP)
Az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova és a cseh Barbora Krejcíková vívja a Roland Garros női egyesének döntőjét. Pavljucsenkova a szlovén Tamara Zidanseket győzte le két szettben, míg Krejcíková szenzációs, 3 óra 17 perces ütközet végén, döntő szettben 9:7-re nyert a görög Maria Szakkari ellen.

 

A Roland Garros idei kiírásában a nőknél négy olyan játékos jutott be az elődöntőbe, aki korábban még nem nyert Grand Slam-tornát egyesben.

Barbora Krejcíková–Maria Szakkari

Egészen elképesztő csatát hozott Barbora Krejcíková és Maria Szakkari összecsapása. A 17. helyen kiemelt görög és a cseh teniszező meccse döntő szettben dőlt el. Az elsőt Krejcíková nyerte meg 7:5-re, a másodikat Szakkari 6:4-gyel húzta be.

A döntő szett ritka szorosan alakult. Szakkari 5:3-ra is vezetett, és meccslabdája is volt, de Krejcíková mindent hárított, és visszabrékelt. 6:6 majd 7:7 után Krejcíková 8:7-es előnybe került, miközben Szakkari négy meccslabdát is hárított.

Azonban 8:7 után Szakkari nem bírta tovább: Krejcíková 3 óra 17 perces csata végén elvette a görög adogatását, és 9:7-re megnyerte a drámai ütközetet.

Anasztaszija Pavljucsenkova először döntős GS-tornán (Fotó: AFP)
Anasztaszija Pavljucsenkova először döntős GS-tornán (Fotó: AFP)

 

Anasztaszija Pavljucsenkova–Tamara Zidansek

Anasztaszija Pavljucsenkova korábban hatszor bukott el a legjobb nyolc között, tehát ez volt az első elődöntője.

A szlovén Tamara Zidansek, aki korábban háromszor nyerte meg Szlovénia junior-hódeszkabajnokságát (!), kezdte jobban a találkozót: az első szettben rögtön az első alkalommal elvette riválisa adogatójátékát. Ám hiába a nagyszerű kezdés, Pavljucsenkova magára talált, és megfordította az állást. Olyannyira, hogy 5:3 után adogathatott a szettért. Ennek ellenére nem sikerült azonnal behúznia a játszmát, sőt, Zidansek 5:5-nél utolérte. A lendület azonban elfogyott, ezután ismét az orosz pillanatai következtek, és mind a két játékot megnyerve 7:5-re megnyerte az első szettet.

A második játszmában Pavljucsenkova 4:1-re elhúzott, és bár Zidansek felzárkózott, 4:3-nál az orosz ismét brékelt, így a mérkőzésért adogathatott. Ezt a játékot simán hozta, így 7:5, 6:3-mal biztosította helyét a fináléban.

A női egyes szombati döntőjét tehát Anasztaszija Pavljucsenkova és Barborá Krejcíková vívja, és biztosan új Grand Slam-győztest avatnak.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ

Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Zidansek (szlovén) 7:5, 6:3
Krejcíková (cseh)–Szakkari (görög, 17.) 7:5, 4:6, 9:7

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (618 735 euró összdíjazás, füves pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Stricker (svájci)–Hurkacz (lengyel, 2.) 7:6 (7–5), 7:6 (7–5)
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Harris (dél-afrikai) 6:3, 7:6 (7–4)
De Minaur (ausztrál, 4.)–Thompson (ausztrál) 6:7 (8–10), 6:3, 6:4
Cilic (horvát)–Baszilasvili (georgiai, 5.) 6:3, 6:2
Humbert (francia, 6.)–Hanfmann (német) 7:6 (11–9), 6:2
Querrey (amerikai)–Duckworth (ausztrál) 6:4, 7:6 (9–7)
Rodionov (osztrák)–Gojowczyk (német) 5:3-nál Gojowczyk feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik