Elhunyt Komáromy Ferenc, akinek 38 tanítványa nyert magyar bajnokságot

I. SZ.I. SZ.
2026.03.21. 15:11
null
Komáromy Ferenc (Fotó: MTSZ)
Életének 90. évében elhunyt Komáromy Ferenc egykori Davis-kupa-játékos, sikeres edző, akinek 38 tanítványa nyert magyar bajnokságot – adta hírül a Magyar Teniszszövetség.

„Budapesten születtem 1936-ban. Tízéves voltam, amikor elkezdtem teniszezni a Gázműveknél. Illetve labdát szedni, mert eleinte csak azt csináltuk – idézi a héten Budapesten elhunyt Komáromy Ferencet gyászhírében az MTSZ. – Teniszezni akkor volt lehetőség, amikor a mérkőzések vagy edzések szünetében megkaptuk a nagyoktól az ütőt. A Gázműveknél 1951-ig maradtam, közben az ifjúsági csapattal bajnokságot is nyertünk. A Dózsában 1951-től 1955-ig teniszeztem. 1955-ben egyéni ifjúsági bajnok lettem. 1959-től a Vasas következett, ahol 69-ig aktív versenyzőként, majd 1987-ig mint edző szerepeltem.”

Teniszkarrierjének csúcsán, 1963-ban az országos rangsor második helyén állt, játszott a Roland Garroson, de Wimbledonban az akkori Sporthivatal első embere nem engedte elindulni. 

„Kivettem a háromévenként járó turista ellátmányt a 70 dollárral, és elmentem Wimbledonba: a lelátóról néztem azt a gyepet, amelyet én is kipróbálhattam volna. A külföldi versenyekkel egyetlen centet sem kerestem. Volt úgy, hogy tornát nyertem Berlinben, Pozsonyban, vagy győztem más, viszonylag kisebb jelentőségű nemzetközi versenyen, de csak egy serleg volt a jutalmam. Persze, ennek is örültem, nagy dolog volt számomra, hogy utazhattam, versenyeztem és még nyerni is tudtam”– idézték egy korábbi interjúját.

A versenyzést 32 évesen fejezte be, edzőként többek között Taróczy Balázst is segítette.

„Komáromy Ferenc nem gazdagodott meg a teniszből, de mindig segített, ahol tudott. Zuglóiként kerületi alapítványokat támogatott és a teniszpályán is gyakran jótékonykodott. Mozgássérült, kerekesszékes gyerekeket tanított teniszezni” – írta róla az MTSZ.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
40 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07