Fucsovics Márton: Érzem magamban az erőt és a motivációt

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.07.01. 09:09
null
Fucsovics Márton büszke volt osztálytársára, Kapu Tiborra (Fotó: Getty Images)
Korábbi wimbledoni negyeddöntősünk nagyon büszke Kapu Tiborra, és néhány hónapja újra elkezdtek beszélgetni egymással.

– Sikerült nyolc meccset játszania füvön. Készen áll Wimbledonra?     
– Úgy gondolom, igen! Kaptam egy plusz­esélyt szerencsés vesztesként, és szeretném megragadni. Több mint egy hete itt edzek a helyszínen, éles meccseket is játszottam, aminek örülök, sikerült ráhangolódnom a tornára. Mindezt az előnyömre tudom majd fordítani – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Fucsovics Márton, a világranglistán 105. helyen álló, a wimbledoni főtáblán kedden kezdő játékosunk.

– Jót tett az önbizalmának a stuttgarti 250-es negyeddöntő?     
– Abszolút! Mindig jó érzés, amikor működik, amit az edzéseken összerakunk. Fel tudtam venni a ritmust a füves borításon, és erős ellenfelek ellen tudtam nagyon jó meccseket játszani. Megalapozta erre az időszakra a magabiztosságomat. A koncentráció viszont nem hagyhat alább a meccsek között, de pontról pontra sem. Így igyekszem hozzáállni.

– Min múlott a Chris Rodesch elleni kvalifikációs mérkőzés, számított rá, hogy ilyen versenyképes játékos a luxemburgi?     
– Nem ismertem korábban. Ő aznap erőn felül teljesített, nekem sajnos voltak kihagyásaim a meccs alatt. Kvalit játszottunk, ott mindenki különösen éhes a sikerre. Próbálok tanulni az azon a mérkőzésen elkövetett hibáimból, hogy ne forduljanak elő a következő meccseimen, és élni tudjak a lehetőségeimmel.

– Aleksandar Kovacevic lesz a főtáblás ellenfele, nem tűnik rossz sorsolásnak. Ismeri valamennyire, edzettek már együtt?     
– Őt sem ismerem igazán, nem játszottunk még együtt, nem is igen találkoztunk. A saját játékomra fogok koncentrálni, és arra, hogy én nyerjek több pontot.

– Volt osztálytársát, Kapu Tibort a napokban fellőtték az űrbe. Büszke rá?     
– Természetesen nagyon büszke vagyok! Elképesztő dolog, hogy újabb magyar jár az űrben, ráadásul olyan ember, akivel együtt jártunk iskolába. Felfoghatatlan teljesítmény, amiért nagyon sokat dolgozott.

– Jó viszonyban voltak, tartották később is a kapcsolatot?     
– Nyíregyházán gyerekként, míg ott éltünk mindketten, jó viszonyban voltunk. Miután elkerültem otthonról, megszakadt a kapcsolat, de néhány hónapja elkezdtünk újra beszélni.

– Hogy tetszett a Roland Garros döntője? Osztja azt a véleményt, hogy Carlos Alcaraz és Jannik Sinner új szintre tudták emelni a sportágat?     
– Nagyon magas színvonalú meccs volt, hosszú és fordulatos. Ahhoz képest, hogy milyen fiatalok, mindketten nemcsak fizikailag és technikailag kimagaslók, de mentálisan is nagyon érettek. Sinnerrel többször edzettünk már együtt, és első kézből is ezt tapasztaltam.

– Nyilatkozta, hogy szeretne még a nyolcba jutni egy Grand Slam-tornán. Akár most, Wimbledonban, ahol négy éve negyeddöntős volt, lát esélyt egy nagy futásra?     
– Persze hogy szeretnék még Grand Slam-tornán minél előrébb jutni, akár a nyolc közé vagy még tovább. Ez a cél, ezért csinálom a hosszú edzéseket. Ez sok tényezőtől függ: aktuális forma, sorsolás és egy kis szerencse is jól jön. Érzem magamban az erőt és a motivációt! Jó érzés elsétálni Wimbledonban a tábla mellett, ahol kint van a nevem ennyi év elteltével is a juniorbajnoki címem miatt. Különleges érzés, és ha már sikerült, miért ne sikerülhetne éppen itt újra egy kimagaslóan jó eredményt elérni?! Így lépek pályára. De meccsről meccsre készülök, mindig az előttem álló találkozóra koncentrálok és abból igyekszem építkezni.

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics Márton szettveszteség nélkül jutott a második körbe az Australian Openen

Tenisz
4 órája

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2026.01.16. 06:43

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
2026.01.15. 10:48

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2026.01.15. 06:39

Aucklandi tenisztorna: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemelt Ruudöt – videó

Tenisz
2026.01.14. 09:22

Adelaide-i tenisztorna: Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott

Tenisz
2026.01.14. 08:15

Fucsovics Márton győzelemmel kezdett Adelaide-ben, Gálfi Dalma kiesett

Tenisz
2026.01.13. 10:16

Marozsán egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.12. 10:05
Ezek is érdekelhetik