Címlapsztori: Fucsovicsék meglepnék a Zverev nélküli németeket a Davis-kupában

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 08:23
Szeptemberben hiányzott a válogatottból, most azonban pályára lép nemzeti színekben Fucsovics Márton (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
A magyar Davis-kupa-válogatott február 2-án és 3-án küzd meg Németország legjobbjaival azért, hogy 2021 után ismét a világdöntő csoportkörében szerepelhessen. Alexander Zverev nem gyógyult fel vírusos megbetegedéséből, így kénytelen kihagyni a viadalt.

 


Bombaként robbant a hír szerda délután, hogy a világranglista-6. Alexander Zverev nem utazik el Magyarországra – még úgy is, hogy tudni lehetett, betegséggel küzd. Miután kétjátszmás előnyről kiesett az Australian Open elődöntőjéből a harmadik kiemelt orosz Danyiil Medvegyev ellen, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón még azt mondta, készül Tatabányára és a magyarok elleni Davis-kupa-selejtezőre. Ám a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) korábbi tájékoztatása szerint már ott is említették lázzal járó vírusos megbetegedését, valamint a vérhólyagok miatt kapott injekciós kezelést. Az olimpiai aranyérmes, kétszeres ATP-világbajnok játékos az utolsó pillanatig várt, hátha rendbe jön, mígnem szerda délután, még a sorsolás előtti sajtótájékoztatón a Német Teniszszövetség (DTB) közleményben tudatta a világgal: Zverev mégsem vállalja a játékot. A németek szövetségi kapitánya, Michael Kohl­mann Maximilian Marterert (ATP-92.) jelölte a helyére, aki a tavaly szeptemberi, Bosznia-Hercegovina elleni osztályozón már beugrott egyszer az akkor izomsérüléssel küzdő Zverev helyére, és meg is nyerte egyesmérkőzését.

Zverev kiesése érezhetően más helyzetet teremtett ebben a párosításban, ugyanakkor Németország továbbra is nagyon erős rivális. Gyakorta elhangzó kifejezés, hogy azt az ellenfelet kell megverni, amelyik szembejön, ezt pedig – a rivális legjobbjának kiválása mellett – előzetesen két tényező segítheti. Mindenekelőtt a lehetőség szerinti legerősebb csapat, másfelől a hazai pálya.

Fucsovics Márton ismét pályára lép válogatott színekben (tavaly szeptemberben Keszthelyen hiányzott a csapatból a törökök ellen sikerrel megvívott osztályozón), rajta kívül Marozsán Fábián, Piros Zsombor, Valkusz Máté és a törökök ellen újoncként szereplő Füle Mátyás alkotják a válogatottat. Fucsovics az év elején csípősérülést szenvedett Brisbane-ben, és kihagyta az adelaide-i tornát. Ám visszatérve nagy csatára késztette az Australian Open első körében a 13. kiemelt Grigor Dimitrovot, és szettet csent az idényt Brisbane-ben tornagyőzelemmel kezdő bolgár játékostól – a 2017-es világbajnok végül érvényesítette a papírformát. Az októberi mestertornán negyeddöntőig jutó Marozsán először jutott a harmadik fordulóig Grand Slam-tornán, miután legyőzte a horvát Marin Cilicet és a 22. kiemelt argentin Francisco Cerúndolót, és eközben összesen egy játszmát bukott el. Csupán a 12. kiemelt amerikai Taylor Fritz parancsolt neki megálljt, de ellene is vezetett. Piros Zsombor talán valamivel gyengébb formában van, nem sikerült az Australian Open selejtezőjéből a főtáblára verekednie magát, majd egy belgiumi challengertornán kiesett a második körben, de a Davis-kupában többször megmutatta oroszlánkörmeit, 2021 óta hét egyesmérkőzést játszott, és ötöt megnyert – többek között megverte tavaly a francia Benjamin Bonzit és a török Cem Ilkelt is két játszmában. Valkusz Máté szép napokat élt meg Melbourne-ben, három selejtezőjét megnyerve életében először játszhatott Grand Slam-torna főtábláján, majd játszmaelőnyhöz jutott a hazai pályán szereplő, a világranglistán 170 hellyel előrébb álló Max Purcell-lel szemben, és bár kiesett, a többi három szettben sem volt alárendelt szerepben. Füle Mátyás is emlékezetes pillanatokat szerzett, amikor a múlt évben első bálozóként megszerezte első válogatott győzelmét a török Ergi Kirkinnel szemben.

– Hogy van, milyen formában érzi magát az Australian Open után, hogyan áll most a csapat felkészülése?
– Alexander Zverev távolmaradásával megnőttek az esélyeink a továbbjutásra, persze így sem vagyunk könnyű helyzetben. Erősek a németek, de szerintem jó úton haladunk. Bízom abban, hogy jó formában leszünk, mindent megteszünk, hogy győzzünk pénteken és szombaton is, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Ami a formámat illeti: én is Ausztráliából érkeztem, utána elkezdtem edzeni, viszont átestem egy rövid betegségen, ami eléggé legyengített. Ebből próbálok visszajönni és megerősödni, szépen, lassan próbáljuk felépíteni a játékomat és az egészségi állapotomat, remélhetőleg fizikailag is teljesen rendben leszek a mérkőzésekre.
– A 2019-es németek elleni párharc során volt először válogatott kerettag, most pedig első számú játékosként szólíthatják a pályára Tatabányán. Belegondolt ebbe?
– Már amikor öt évvel ezelőtt pályára hívták a két csapatot, gondoltam rá, egyszer szeretném ezt én is átélni. Most első számú játékos vagyok itthon, de még nem éltem bele magam, milyen lesz, amikor szólítanak. Napról napra igyekszem teljesíteni, és majd ha eljutunk odáig, hogy kihívnak, biztosan nagy élmény lesz mindannyiunknak.
– Miben változott csapatunk helyzete?
– Nem gondolom, hogy sokkal könnyebb lenne a dolgunk. Szeretnénk a világdöntőbe jutni, ez az elmúlt két évben nem sikerült, nehéz a sorsolásunk, de a csapat megérdemelné a továbbjutást, ráadásul itthon vagyunk, telt ház előtt játszhatunk, mindez nagy löketet adhat. A német válogatott így is erős, de meg kell próbálnunk „odacsapni”, az is benne van, hogy meglepetésgyőzelmet aratunk.
„Az is benne van, hogy meglepetésgyőzelmet aratunk” – miniinterjú MAROZSÁN Fábiánnal, világranglista-57. teniszezővel

Mivel a legutóbbi magyar–német párharcot idegenben játszottuk, a 2019-ben Frankfurtban elszenvedett 5–0-s vereség után a szabályok szerint ezúttal miénk a pályaválasztási jog, a honi terep előnye. A 2023-ban a Franciaország elleni (2–3) selejtezőn nagyszerű, új helyszínként beváló, 6200 férőhelyes Tatabányai Multifunkciós Sportcsarnokba a múlt héttől már nem lehetett belépőt vásárolni, mind elfogyott. A hangulatra minden bizonnyal nem lesz panasz.

MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG (TATABÁNYA, FEBRUÁR 2–3.)
A MAGYAR CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA
(zárójelben ATP-ranglistahelyezésük)
Marozsán Fábián (57.)
Fucsovics Márton (82.)
Piros Zsombor (129.)
Valkusz Máté (213.)
Füle Mátyás (549.)
Szövetségi kapitány: Nagy Zoltán
A NÉMET CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA
(zárójelben ATP-ranglistahelyezésük)
Jan-Lennard Struff (24.)
Dominik Köpfer (60.)
Maximilian Marterer (92.)
Kevin Krawietz (párosban 15.)
Tim Pütz (párosban 16.)
Szövetségi kapitány:  Michael Kohlmann
DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ

Ugyanakkor a németek sem teljesítettek visszafogottan a közelmúltban, így mindenképp veszélyes rivális lép péntektől pályára ellenünk. A Melbourne-ben karrierje hetedik Grand Slam-elődöntőjét elérő Alexander Zverev kiesése érvágás lehet, viszont a többiekhez képest később bejelentett Dominik Köpfer ugyan egyesben éppen Zverevvel szemben esett ki rögtön az első fordulóban, Yannick Hanfmann-nal az oldalán párosban az elődöntőig robogott. Ahogy a másik német kettős, a párosspecialista Kevin Krawietz, Tim Pütz duó sem lehet elégedetlen melbourne-i negyeddöntőjével.

Nagy Zoltán, a magyarok szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatón elmondta, igyekeznek keveset törődni Zverev kiválásával. „A csapatban négyen is részt vettek az Australian Openen, Valkusz Máté és Piros Zsombor selejtezőt vívott, előbbi főtáblán játszhatott, csakúgy, mint alanyi jogon Fucsovics Márton és Marozsán Fábián. Miután mindannyian hazaértek, az első napok regenerálódással teltek, és hétfőn kezdtük a felkészülést Tatabányán. A felkészülésünk ezen szakaszában már nem szabad foglalkoznunk Alexander Zverev kiesésével, a játékosokat is arra kértem, ne ez határozza meg a hangulatot. Az aktuális ellenfelekre készülünk.”

A kapitány később hozzátette, lépésről lépésre kell haladni, mivel a német csapat így is erős, bár top tízes játékosuk nélkül kétségkívül kevésbé.

Lapunk kérdésére Nagy Zoltán úgy reagált, a hazai pálya hangulata kompenzálhatja a németek játékerejét. „Már a sorsoláskor kiderült, erős ellenfelet kaptunk, és ha jól tudom, a nemzetközi sajtó is ezt az összecsapást tartja a legizgalmasabbnak a selejtezőben. Kaphattunk volna könnyebb vetélytársat, de nem szabad ezzel foglalkoznunk. A saját ritmusunkban készülünk, és nem szeretnénk túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Alexander Zverev nem lesz itt a hétvégi összecsapáson – Jan-Lennard Struff személyében így is top huszonötös játékos az első számú emberük, és a Kevin Krawietz, Tim Pütz kettős is húszon belül van a párosranglistán.”

Nagyszerű hangulatban zajlott a magyar csapat szerdai sajtótájékoztatója (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)

Nagy szerint sokat változott a helyzet a 2019-es vereségünk óta (bővebben keretes írásunkban). „Szeretnek a srácok itthon játszani, a közönség minden hazai párharc során a hatodik játékosunk, ezt többször megtapasztaltuk. Ma már nem csak Fucsovics Márton Davis-kupa-csapatunk egyszemélyes bástyája, Maro­zsán Fábián hihetetlen szezont produkált tavaly, egy év alatt több mint száz helyet javítva jelenleg top hatvanas játékos. Többször megcsodálhattuk párosjátékát Valkusz Mátéval, Piros Zsombor már jó ideje a legjobb száz ajtaján kopogtat, és legújabb erősségünk, Füle Mátyás az év elején egy kisebb ITF-tornán játszott döntőt” – tette hozzá.

Legutóbb 2019-ben, a Davis-kupa ugyanezen szakaszában, a világdöntő selejtezőjében találkoztunk a németekkel – és onnan csak felfelé vezet az út. A Köves Gábor edzette, nem a legerősebb összeállításban pályára lépő magyar válogatott (Fucsovics Márton, Valkusz Máté és Balázs Attila sem játszott) ugyanis sima, 5–0-s vereséggel tért haza Frankfurtból.
Pedig biztatóan alakult a párosítás első mérkőzése, a 19 éves Piros Zsombor (akkori világranglista-371.) rövidítésben elhozta az első játszmát Philipp Kohlschreiber (32.) elől. Ám a német teniszező két szoros szettben fordított a harmadik felvonás elejétől fásliban játszó Piros ellen – 6:7, 7:5, 6:4-re nyert. A 2012-ben Wimbledonban negyeddöntős Kohlschreiber a mérkőzést követően úgy nyilatkozott, nagyobb tapasztalata segített az erősen kezdő Pirossal szemben, akinek viszont hamar megfordulhatott a fejében a győzelem lehetősége, míg ő végig képes volt a mérkőzésre koncentrálni.
A folytatásban jóval távolabb kerültünk ellenfelünk megszorongatásától – a friss világbajnok Alexander Zverev (3.) 6:2, 6:2-re múlta felül Nagy Pétert, míg másnap a Tim Pütz, Jan-Lennard Struff kettős 6:2, 6:3-as sikert aratott Borsos Gábor és Nagy Péter felett. Ezzel a lehető leghamarabb biztosította részvételét a novemberi, madridi világdöntőben Michael Kohlmann csapata.
A további tervezett mérkőzéseket is lejátszották a tétnélküliség ellenére. Zverev 6:3, 6:4-re győzte le a Davis-kupában akkor háromévnyi szünetet követően újból egyesmérkőzést játszó Borsos Gábort (552.), majd az újonc Szintai Dávid is elcsent egy szettet Kohl­schreibertől – ám szintén nem őrizte meg előnyét. A németeké lett az ötödik találkozó is 6:7, 6:3, 10–5-tel (a meccset nem harmadik szettben, hanem szuper tie-breakkel zárták le). Az akkori német csapatból Struff és Pütz játszik ismét, míg nálunk csak Piros Zsombor.

Öt éve alaposan elhúzták a nótánkat a németek

A magyar kapitány kérdésünkre kitért arra is, hogy a jó forma vagy a sok meccs okozta terhelés számít-e jobban a németeknél. „Eltelt már néhány nap az Australian Open óta, ezek a játékosok hétről hétre utaznak az év nagy részében, sokszor kontinenst is váltva. Szerintem elég idejük volt az átállásra. Valóban igen jó formát mutatnak a németek, ismerjük őket, régóta a tenisz elitmezőnyéhez tartoznak, de jelenleg saját magunkra figyelünk” – zárta gondolatait.

Valkusz Máté (balra) Marozsán Fábián (középen) és Fucsovics Márton ütögetésének egyelőre nem volt tétje, de azt Valkusztól tudjuk, jó hangulatban telnek a magyarok edzései, mindenki kitűnő formában van (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)

A csoportkörös formátum 2019-es létrejötte óta a mieink egyszer, 2021-ben jutottak túl a világdöntő selejtezőjén. Németországnak három DK-bajnoki címe van, 1988-ból, 1989-ből és 1993-ból. Tavaly kikapott a világdöntő selejtezőjében Svájctól, és Bosznia-Hercegovina ellen osztályozón kellett kivívnia, hogy ismét a mostani szinten küzdhessen.

„A hazai pálya nagyon sokat nyom a latban – Tatabányán, szuper sportcsarnokban, telt ház előtt játszhatnak a mieink, ez biztosan rengeteget segít a fiúknak. Egyszerre igaz, hogy a német teniszezők jó formája kissé aggasztó, ugyanakkor sok energiát kivett belőlük a melbourne-i GS-torna. Mindannyian hosszú évek óta járják a versenyeket, az önbizalmuk bizonyára a csúcson van, viszont Ausztráliából ideérkezni, nyitott­ról fedett pályára átállni általában időbe telik. Világsztárokról beszélünk, akik tudják, hogyan hozzák magukat elfogadható állapotba, de ha csak egy kevéssel is a csúcsformájuk alatt teljesítenek, bőven lehet esélye valamennyi játékosunknak. Fucsovics Mártonnak óriási tapasztalata van a világklasszisok ellen, és Marozsán Fábián is bizonyított tavaly. Nagyon izgalmas párharcra számítok, kevésen múlik majd a végeredmény.”
NS-SZAKÉRTŐ: JANCSÓ Miklós, Gálfi Dalma jelenlegi, Fucsovics Márton korábbi edzője

VALKUSZ Máté, világranglista-213. teniszező: – Mindennap nagyon jól mozog a csapat, jó hangulatban telnek az edzések. Mindenki remek formában van és egészséges, én adott esetben párosban vagyok bevethető, de addig is itt vagyok, és a közös tréningekkel segítek a fiúknak, ahogy tudok, mindenben, amire megkérnek. Várom az összecsapást!

FÜLE Mátyás, világranglista-549. teniszező: – Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek, egymás után másodszor a magyar Davis-kupa-csapatban. Azon leszünk, hogy a srácok minél jobb erőben léphessenek pályára. Tisztában vagyok a csapaton belüli helyzetemmel, de természetesen ha változik valami, én is úgy készülök, hogy bevethető leszek.

Michael KOHLMANN, a német válogatott szövetségi kapitánya: – Amióta hazatért Melbourne-ből, napi kapcsolatban voltam Alexander Zverevvel, az utolsó pillanatig vártunk, de a vírusos fertőzése megakadályozta őt a játékban, így cseréltünk. Megtehettük volna, hogy tovább halasztjuk, és Sascha esetleg eljön segíteni, de inkább biztosra mentünk, nem akartuk, hogy esetleg négy játékossal vágjunk neki a párharcnak, ha nem javul eléggé az állapota. Most már az itt lévőkre koncentrálunk, bízom a játékosaimban, mind tudják, mit jelent a Davis-kupában játszani. Más a helyzetünk, így, hogy kiesett a top tízesünk, szerintem ötven-ötven százalék az esély, nyitottá vált a párharc.

VÉLEMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik