Tenisz: Fucsovics megverte Rodionovot Szófiában, már a 8 között

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 18:55
null
Feljavult a második játszmára, és magabiztosan győzött Fucsovics (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton három játszmában megverte az osztrák Jurij Rodionovot az 563 ezer euró (220 millió forint) összdíjazású szófiai kemény pályás férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.

 

A bolgár fővárosban 2019-ben döntős Fucsovics Márton – aki akkor a későbbi világelső Danyiil Medvegyevtől kapott ki – nyolcadik kiemeltként csapott össze az osztrák Jurij Rodionovval. A magyar játékos korábban egyszer találkozott a fehérorosz származású teniszezővel, akkor nyert, és most is ő számított a nagy esélyesnek.

Jobban kezdett Rodionov, elnyerte Fucsovics adogatását, majd megnyerte a sajátját, ezzel meg is alapozta az első játszma megnyerését (6:3).

A folytatásban az első labdamenet Fucsovicsé volt, Rodionov adogatásánál, de utána egymás után nyerte a meneteket az osztrák teniszező, aki 110. az ATP-világranglistán (Fucsovics a 47.). A saját adogatását nagyon simán megnyerte aztán a magyar sportoló – de legalább olyan simán bukta el a következő játékot.

Fucsovics első szerváit 53 százalékos hatékonysággal ütötte át a hálón, Rodionovnál ez az arány 71 százalék volt ekkor – a következő, maratoni játékot nagy csatában Fucsovics nyerte, és ez fordulópontnak bizonyult.

Ásszal zárva nyerte meg adogatását Rodionov, de belehúzott a magyar versenyző, a 7. játékban bréklabdához jutott, és élt is a lehetőséggel.

Nagyon feljavult Fucsovics adogatójátéka, ennek jutalma a 6:4-es játszmagyőzelem lett. A harmadik játszmát gyengén kezdte az ellenfél, és bár a harmadik játékban ismét remekül szervált, a következőt elveszítette, és innen már nem volt számára visszaút (6:1).

Rodionov az utóbbi 8 olyan meccséből, amelyet 30 évnél idősebb játékossal játszott, 7-et elveszített.

Fucsovics a negyeddöntőben a Pavel Kotov–Sebastián Báez mérkőzés győztesével találkozik.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (562 815 euró, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
Fucsovics–Rodionov (osztrák) 3:6, 6:4, 6:1
Korábban
Marozsán–Bautista (spanyol) 6:3, 3:6, 7:6 (6–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik