US Open: Köszönöm azoknak, akik nem hittek bennem – Gauff

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 09:03
null
Coco Gauff a győztesnek járó trófeával, a háttérben a leendő világelső, a döntőben legyőzött Arina Szabalenka (jobbra) (Fotó: AFP)
A US Openen a Coco Gauff győzelmével záruló női döntő után nem éppen hétköznapi nyilatkozatban értékelt a két finalista. A győztes amerikai köszönetet mondott a rosszakaróinak, míg a megnyert első szett ellenére vereséget szenvedő, de hétfőtől így is világelső fehérorosz Arina Szabalenka arról beszélt, egy pohár ital jól fog esni neki...

„Csak boldogságot érzek és egy kis megkönnyebbülést. Ezt most magamért tettem és nem más emberekért – nyilatkozta a 19 éves Coco Gauff, pályafutása első Grand Slam-győzelme után. – Mostanában már elfogadok minden pozitív és negatív véleményt, amit rólam mondanak. Tudom, hogy az emberek különbözőek és időnként nem kell foglalkozni azzal, ki mit mond. De én vitatkozó típus vagyok, nagyon makacs, aki élete legfontosabb meccs előtt is hajnali egyig dumált a barátjával. A szüleim tudják, ha mondanak valamit, én az ellenkezőjét teszem.”

Gauff arról is beszélt, mit jelent számára az első Grand Slam-tórfea, azok után, hogy egy döntőt már elveszített 2022-ben, a Roland Garroson a lengyel Iga Swiatek ellen, majd kitért a szombati, Arina Szabalenka elleni mérkőzésre is.

„Sokat jelent ez nekem, úgy érzem, kicsit sokkos állapotban vagyok. A Roland Garros döntőjének elvesztése nagy szívfájdalom volt számomra, de minden megpróbáltatás csak édesebbé teszi ezt a mostani pillanatot. Tudtam, ha nem adok bele mindent, akkor nem lesz esélyem. Arina hihetetlen játékos, megérdemli, hogy világelső legyen.”

Gauff a családjáról is beszélt, és azoknak is köszönetet mondott, akik nem hittek benne.

„Most először láttam az apámat sírni. Azt hiszi magáról, hogy ő olyan kemény, de... Fiatalkoromban elhozott a US Openre, hogy lássam versenyezni Serena és Venus Williamset. Hihetetlen, hogy most én állhatok itt, ezen a színpadon a trófeával. Köszönöm azoknak az embereknek, akik nem hittek bennem. Akik azt gondolták, hogy vízzel kiolthatják a bennem lévő tüzet, azok gázt tettek rá, és most fényesen lángolok."

Gauff érzelemdús szavai után a vesztesArina Szabalenka próbált vicces maradni a döntő utáni sajtótájékoztatón.

„Ha megengedik, ma este biztosan elmegyek egy italra – mondta mosolyogva a fehérorosz klasszis. – Igen, sportolók vagyunk, ám néha iszunk, de csak keveset. Világelsővé válni óriási előrelépés számomra. Nagyon büszke vagyok, hogy az évek során elvégzett kemény munkával ezt el tudtam érni. Azonban az lenne az igazi eredmény, ha az évet is az első helyen tudnám zárni. Nem szeretném, ha a következő hetekben már visszacsúsznék. Az motivál, hogy az év végén is első legyek.”

Ezután azonban Szabalenka is érzelmesre váltott, amikor a szüleiről beszélt.

„A családom nélkül nem lennék itt. Mindent annak rendeltek alá, hogy én teniszező legyek. Nem tudom hány óra van most otthon, valószínűleg éjszaka. Nekem mindig az a fontos, hogy ők jól aludjanak el, de most fent voltak, engem néztek, és nem fognak jól aludni. Elnézést kérek” – mondta a háromszettes vereség után Szabalenka akinek ez volt a második GS-dönbtője, és az idén megnyert Australian Open után az első veresége fináléban.

Gauff a US Openen még gyerekként, és most – a győzelem pillanatában


US OPEN NEW YORK (65 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
DÖNTŐ

Gauff (amerikai, 6.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 2:6, 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik