Tenisz: Gálfi a nyitó körben búcsúzott Hollandiában

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 20:49
null
Gálfi Dalma kiesett Hollandiában (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Gálfi Dalma számára a nyitó kör jelentette a végállomást a 259 ezer dollár (88.5 millió forint) összdíjazású füves pályás női tenisztornán a hollandiai 's-Hertogenbosch városában.

 

A világranglistán 98. helyen álló magyar teniszező Emina Bektas (186.) ellen lépett pályára a 16 közé jutásért. A találkozó az eredetileg tervezetthez képest bő két és fél órával később kezdődött, miután az 1-es számú pályán előtte vívott mérkőzés, az orosz Ljudmila Szamszonova és a német Lena Papadakis összecsapása 3 óra 43 percesre nyúlt el.

Gálfi és amerikai riválisa nem töltött ennyit a pályán: a selejtezőből érkezett Bektas a magyar teniszező első adogatójátékát elvéve hét perc alatt 3:0-ra ellépett. 5:3-nál Gálfi tudott gémet nyerni fogadóként és 5:5-nél utolérte Bektast, aki a következő két játékot megnyerve 41 perc után szettelőnybe került.

A második játszma Gálfi brékjével indult, az amerikai játékos azonban nyomban egyenlített is. A szett derekán is mindketten nyertek játékot adogatóként, ezt követően pedig sikerrel vették saját szervagémjüket. Így rövidítés döntött, amelyben Gálfi mindössze egy pontot szerzett. Így Bektas 1 óra 47 perc játék után jutott a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
14 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott Svédországban

Tenisz
18 órája

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40
Ezek is érdekelhetik