Tenisz: nyolc között a Cerúndolo fivérek, Fucsovics legyőzője is menetel

Vágólapra másolva!
2023.02.10. 09:46
null
Adrian Mannarino a Davis-kupa után is jó formában játszik (Fotó: Flajsz Péter/Komárom-Esztergom megyei 24 óra)
Juan Manuel Cerúndolo és testvére, Francisco is bejutott a negyeddöntőbe az argentínai Córdobában zajló, 643 ezer dollár (257 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. Mindeközben a Fucsovics Mártont a Davis-kupa tatabányai selejtezőjében legyőző Adrian Mannarino bejutott a negyeddöntőbe a 737 ezer dollár (269,7 millió forintos) összdíjazású dallasi férfi kemény pályás tenisztornán.

A hazai közönség előtt szereplő fivérek honfitársaikat búcsúztatták csütörtökön. A 21 éves Juan Manuel az első kiemelt Diego Schwartzmant verte meg, így sorozatban a tizedik córdobai meccsén is veretlen maradt, ugyanis 2021-ben a selejtezőből indulva megnyerte a versenyt, tavaly pedig nem szerepelt Argentína második legnagyobb városában.

Bátyja, a 24 éves Francisco a harmadik szettben 2:5-ről egymás után öt gémet nyert jóbarátja, Federico Delbonis ellen, s közben mérkőzéslabdát is hárított.

Mindeközben Dallasban a nyolcadik kiemelt Mannarino csütörtökön az ausztrál Jordan Thompsont verte meg két szettben.

TENISZ
ATP CÓRDOBA (643 ezer dollár, salakpályás)
NYOLCADDÖNTŐ
J. M. Cerúndolo (argentin)
–Schwartzman (argentin, 1.) 7:6 (8–6), 6:1
F. Cerúndolo (argentin, 2.)–Delbonis (argentin) 6:3, 3:6, 7:5
Ramos (spanyol, 3.)–Lajovics (szerb) 6:4, 2:6, 6:2
Coria (argentin, 6.)–Cecchinato (olasz) 6:3, 3:1-nél Cecchinato feladta
Dellien (bolíviai)–Pella (argentin) 6:3, 6:4
Sousa (portugál)–Garín (chilei) 7:5, 7:6 (8–6)

ATP DALLAS (737 ezer dollár, kemény pályás)
NYOLCADDÖNTŐ
Fritz (amerikai, 1.)
–Sock (amerikai) 7:6 (7–5), 6:4
Gómez (ecuadori)
–Kecmanovics (szerb, 4.) 2:6, 7:6 (7–4), 6:4
Isner (amerikai, 5.)
–Altmaier (német) 6:3, 7:6 (7–1)
Giron (amerikai, 7.)
–Otte (német) 6:4, 6:3
Mannarino (francia, 8.)
–Thompson (ausztrál) 6:2, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik