Tenisz: Rafael Nadal is elbúcsúzott Diego Maradonától

Vágólapra másolva!
2020.11.26. 10:56
null
Maradona olykor maga is ütőt ragadott (Fotó: AFP)
A teniszvilág is – élén Rafael Nadallal – gyászolja a 60 éves korában szerdán elhunyt Diego Maradonát, minden idők egyik legjobb futballistáját. Az argentinok világbajnokának halálát szívroham okozta szerdán.

A volt világelső spanyol, Rafael Nadal a Twitteren azt írta, a sportban és különösen a labdarúgásban óriási űr keletkezett.

„A történelem egyik legnagyobb sportolója, Diego Maradona, itt hagyott bennünket. Örökké velünk marad az, amit a futballban alkotott. Őszinte részvétem a családjának, a labdarúgás világának és egész Argentínának” – írta a 20-szoros Grand Slam-győztes teniszező.

Az ATP-körverseny szintén egy közösségi médiában közzétett fotóval emlékezett az 1986-os világbajnokság hősére, ezen Maradona Roger Federerrel látható, a képaláírás pedig az, hogy „Egy mindenki által szeretett bajnok és ikon”.


A világranglista jelenlegi kilencedik helyezettje, az argentin Diego Schwartzman, aki nemrégiben elárulta, hogy a szülei Maradona miatt adták neki a Diego keresztnevet, azt írta, hogy örökké szeretni fogja a legendást 10-est.

Honfitársa, a US Open-győztes Juan Martín del Potro pedig így búcsúzott: „Úgy érzem, visszatérsz oda, ahova mindig is tartoztál, a mennyországba. Számomra soha nem fogsz meghalni.”

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
Tegnap, 17:24

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57
Ezek is érdekelhetik