ATP-vb: Thiem legyőzte a címvédőt a tavalyi döntő „visszavágóján”

A 12 év után jövőre Londonból Torinóba költöző világbajnokság első, vasárnapi játéknapján a London 2020 elnevezésű csoport került reflektorfénybe, rögtön egy kifejezetten érdekesnek ígérkező találkozóval: a tavalyi döntő két résztvevője, a végső győztes Sztefanosz Cicipasz és a legyőzött Dominic Thiem nézett farkasszemet egymással.
Szorosabban nem is kezdődhetett volna a mérkőzés, az első szettet jól jellemzi, hogy mindössze három bréklabda adódott (mindhárom Thiem előtt), ám ezeket nem sikerült kihasználni. Jöhetett a rövidítés, melyben az osztrák koncentrált jobban, és behúzta az első játszmát. A saját adogatójátékokra való odafigyelés a folytatásban is megmaradt, itt elég volt egyetlen apró megingás Thiemtől, ami a szettbe került. A harmadik játszma elején fordult a kocka, Thiem brékelt, és húzott el 3:0-ra, majd 3:1-nél egy tizenhét labdamenetből álló játékot is behúzott (ekkor mindössze egyszer kellett a brék elkerüléséért adogatnia), innen pedig már nem tudott visszajönni Cicipasz.
Thiem az idei nyolcadik, top 10-es játékos elleni meccsén a hatodik sikerét könyvelhette el, és nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé.
TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
CSOPORTKÖR
Thiem (osztrák)–Cicipasz (görög) 7:6 (7–5), 4:6, 6:3
A vasárnapi másik mérkőzésen
Nadal (spanyol)–Rubljov (orosz) 6:3, 6:4
A VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
Tokió 1970-csoport: Novak Djokovics (szerb, 1. kiemelt), Danyiil Medvegyev (orosz, 4.), Alexander Zverev (német, 5.), Diego Schwartzman (argentin, 8.)
London 2020-csoport: Rafael Nadal (spanyol, 2.), Dominic Thiem (osztrák, 3.), Sztefanosz Cicipasz (görög, 6.), Andrej Rubljov (orosz, 7.)

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben





