Tenisz: keresik a budapesti Fed-kupa-döntő új időpontját

MTI MTIMTI MTI
2020.04.07. 15:49
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) a magyar kormánnyal és a magyar sportági szövetséggel vitatja meg, milyen új időpontban kínálkozik mód megrendezni a Fed Kupa döntőjét, amelyre eredendően április 14. és 19. között került volna sor Budapesten, de a koronavírus-világjárvány miatt el kellett halasztani.

Az ITF sajtószolgálatának híre szerint a világszervezet a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet idején is tartja a kapcsolatot a Fed Kupa döntőjének érintettjeivel, így a magyar kormánnyal és a teniszszövetséggel egyaránt, hogy mihelyt lehet, kijelöljék az új dátumot.

A 12 csapatos finálét a Papp László Sportarénában négy csoportban bonyolítják le – egyelőre ismeretlen időpontban –, s az A betűjelűben kapott helyet a magyar női válogatott mellett a címvédő francia és az orosz nemzeti együttes.

A korábbi döntés értelmében az esemény döntőjének jövőre és 2022-ben is a magyar főváros adhat otthont. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az ebben a formában 2020-ban bemutatkozó finálé összdíjazása 18 millió dollár, melyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
8 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00