Wimbledon: könnyek között búcsúzott a játéktól Bagdatisz

2019.07.05. 09:32
null
Elköszönt a közönségtől a ciprusi (Fotó: AFP)
Egy héttel a wimbledoni tenisztorna kezdete előtt jelentette be a ciprusi Markosz Bagdatisz, hogy az angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság lesz pályafutása utolsó versenye, amelyen játékosként elindul, s ezt követően visszavonul. Ez a pillanat a férfi egyes második fordulójában érkezett el csütörtökön délután, s a londoni közönség felállva búcsúzott a könnyeivel küzdő Bagdatisztól.

Csütörtökön délután Markosz Bagdatisz 6:1, 7:6, 6:3-re kikapott az olasz Matteo Berrettinitől, s ezzel véget ért 16 éve tartó profi pályafutása, miután a torna kezdete előtt egy héttel bejelentette, Wimbledon után nem folytatja.

A mérkőzést megnyerő Berrettini – aki idén áprilisban diadalmaskodott a budapesti ATP-tornán – rendkívül sportszerűen saját maga ünneplése helyett Bagdatiszt kezdte tapsolni, s hamar csatlakozott az olaszhoz a közönség is, és végül a ciprusi könnyek között köszönte meg a publikum támogatását.

WIMBLEDON 2019

Az év harmadik Grand Slam-tornájának párosításai és eredményei.

FÉRFI EGYESNŐI EGYES

A 34 éves ciprusi idén szabadkártyával indulhatott Wimbledonban a főtáblán, s az első fordulós győzelme után találkozott Berrettinivel.

Bagdatisz hosszú pályafutása során négy ATP-tornán diadalmaskodott, s egyszer, a 2006-os Australian Openen játszhatott GS-tornán döntőt – Roger Federer legyőzte.

Karrierje során 13 idényen keresztül folyamatosan a világranglista első száz helyezettje között zárta az évet.

Bagdatisz ígérete szerint a későbbiekben sem távolodik el a tenisztől, minden valószínűség szerint edzőként folytatja a jövőben.


Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron.

Legfrissebb hírek

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2 órája

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
6 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
2026.06.29. 16:15

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik