Tenisz: 6:0, 4:1-gyel kezdett, öt meccslabdája volt – elbukta a döntőt!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 17:52
null
Riske 0:6, 1:4-nél és az öt meccslabdánál sem tört meg (Fotó: AFP)
Az olasz Matteo Berrettini két szettben legyőzte a kanadai Félix Auger-Aliassime-t a stuttgarti füves pályás férfi tenisztorna vasárnapi döntőjében.



A hetedik helyen kiemelt észak-amerikai játékos 16 ászt szervált az 1 óra 48 perces mérkőzésen, ennek ellenére pályafutása harmadik ATP-tornadöntőjét sem tudta megnyerni. Berrettini a negyedik fináléjában a harmadik sikerét aratta.

Az amerikai Alison Riske három szettben legyőzte az első helyen kiemelt holland Kiki Bertenst a 's-Hertogenbosch városában rendezett női döntőben.

A világranglista negyedik helyezettje 6:0-ra megnyerte az első szettet, majd a másodikban 4:1-re vezetett, és bár később öt meccslabdája is volt, egyiket sem tudta kihasználni. Riske (61.) rövidítésben egyenlített, majd az esőszünetet követően a harmadik szettben a győzelmet is megszerezte.

Bertens 12. alkalommal játszott döntőt WTA-tornán, és kilenc siker mellett harmadszor veszített. Ellenfelének nyolc fináléból ez volt a második győzelme.

A férfiaknál megjött az áttörés Adrian Mannarinónak, aki hat elveszített ATP-döntőt követően hetedjére már nyerni tudott – ennek az ausztrál Jordan Thompson látta a kárát.

A nottinghami női fináléban a két favorit csapott össze, és maratoni küzdelemben a francia Caroline Garcia kerekedett felül, aki a 10. döntőjéből a hetedik sikerét aratta.

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (754 540 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ

Berrettini (olasz)–Auger-Aliassime (kanadai, 7.) 6:4, 7:6 (13–11)

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (711 275 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ

Mannarino (francia)–Thompson (ausztrál) 7:6 (9–7), 6:3

WTA-TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (250 000 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ

Riske (amerikai)–Bertens (holland, 1.) 0:6, 7:6 (7–3), 7:5

WTA-TORNA, NOTTINGHAM (250 000 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ
Garcia (francia, 1.)–Vekic (horvát, 2.) 2:6, 7:6 (7–4), 7:6 (7:4)

Legfrissebb hírek

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
47 perce

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik