Tenisz: rémálomrajt után Fucsovics kiejtette Goffint Madridban

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2019.05.07. 13:52
null
Fucsovics Márton nagyon beragadt a meccs elején, utána azonban Goffin fölé kerekedett (Fotó: AFP, archív)
A világranglistán 36. helyen álló Fucsovics Márton nagy csatában legyőzte a korábban 7. helyen is lévő David Goffint (23.) a madridi férfi tenisztorna első fordulójában.


A két játékos korábban egyszer csapott össze egymással, a 2018-as Davis-kupában a Világcsoportban a belga négy szettben nyerni tudott.

Nem indult jól a meccs első számú férfi teniszezőnk szempontjából, hiszen első két adogatását rögvest elbukta, ellenfele pillanatok alatt ellépett 4:0-ra, sőt ott is volt két bréklabdája. Ekkor azonban megváltozott valami, Fucsovics sorozatban hét játékot nyert meg, így behúzta az első szettet (6:4), majd négy bréklabdát hárítva előnnyel kezdte a másodikat is.

Az első játszmához hasonlóan ezúttal is Goffiné volt az első sikeres fogadás (2:3), de egyből visszabrékelt, majd fordított a magyar játékos, így a belgának folyamatosan az egyenlítésért kellett küzdenie, és bár ezt 5:4-es hátrányánál még megtette, a következő adogatásánál már nem (7:5)!

„Komoly skalpot sikerült szereznem, értékes, fontos győzelem” – kommentálta sikerét Facebook-oldalán a magyar játékos, aki arról is írt, hogy fáradtan kezdte a mérkőzést, az elmúlt három napban ugyanis nem tudta kipihenni magát, egyszer sem ébredt frissen, viszont 0:4-nél sikerült felráznia magát. – „Jól ment az adogatás, viszonylag jó százalékban jöttek be az első szerváim. Stabil voltam és jól mozogtam. Azt nem mondom, hogy most átestem a holtponton, de erőt ad a győzelem.”

Fucsovics ellenfele a második fordulóban a francia Gaël Monfils lesz, ha pedig ezt a kört is sikerrel venné, akkor a Roger Federer–Richard Gasquet párharc győztese jöhet.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (7 279 270 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Fucsovics (magyar)–Goffin (belga) 6:4, 7:5
Pella (argentin)–Medvegyev (orosz, 12.) 6:2, 1:6, 6:3
Schwartzman (argentin)–Cecchinato (olasz, 16.) 6:0, 4:6, 6:1
Hurkacz (lengyel)–De Minaur (ausztrál) 6:3, 6:4
Wawrinka (svájci)–Herbert (francia) 6:2, 6:3

A 2. FORDULÓBAN
Djokovic (szerb, 1.)–Fritz (amerikai) 6:4, 6:2
szerda 12.00: Fucsovics–Monfils (francia, 15.)

WTA-TORNA, MADRID (7 021 128 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ
Halep (román, 3.)–Konta (brit) 7:5, 6:1
Szasznovics (fehérorosz)–Schmiedlova (szlovák) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
Tegnap, 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03