Aus. Open: döbbenet, S. Williams 5:1-ről és 4 meccslabdáról bukott

Vágólapra másolva!
2019.01.23. 05:26
null
Serena Williams négy meccslabdáról kapott ki (Fotó: AFP)
Oszaka Naomi könnyedén jutott be az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjébe, mivel a negyeddöntőben egy szorosabb és egy sima szettben megverte az ukrán Elina Szvitolinát.

 

 

Oszaka ellenfele a cseh Karolína Plísková lesz, aki az első megnyert játszma után 5:1-es hátrányban is állt már a döntő felvonásban, sőt Serena Williamsnek négy meccslabdája is volt, de innen sorozatban hat játékot bukott el a lábsérüléssel küszködő korábbi világelső.

A férfiknál pályafutása során először jutott be Grand Slam-torna elődöntőjébe Lucas Pouille, aki az idei tornáig mérkőzést sem nyert az Australian Open főtábláján (a legutóbbi öt alkalommal az első fordulóban kiesett), most viszont 7:6 (7–4), 6:3, 6:7 (2–7), 6:4-re legyőzte a 16. helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot.

Pouille bejutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)
Pouille bejutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)

 

A két játékos korábban háromszor találkozott egymással, Raonic szettet sem veszített, 2016-ban éppen ő verte ki Melbourne-ben Pouille-t.

A francia teniszező elmondta, tavaly már-már teljesen kiábrándult a sportágból, azonban új edzője, Amélie Mauresmo érkezésével sok minden megváltozott. „Szerintem több férfi teniszezőnek kellene női edzővel dolgoznia. Amióta együtt vagyunk, ismét élvezem a teniszt, szeretek pályán lenni, és ez a legfontosabb” – nyilatkozta.

Ugyancsak bejutott az elődöntőbe Novak Djokovics, akinek igazából meg sem kellett izzadnia. Az első helyen kiemelt szerb 6:1, 4:1-re vezetett, amikor a jobb combját fájlaló (két szett között az ápolási szünetet is kikérő) japán Nisikori Kei feladta a mérkőzést.

Nisikorin az ápolás sem segített (Fotó: AFP)
Nisikorin az ápolás sem segített (Fotó: AFP)

 

„Gyors felépülést kívánok Nisikorinak, sajnálom, hogy nem tudtunk teljes mérkőzést játszani. Idén már sok találkozón vagyok túl, mindent elkövetek, hogy az elődöntőt is sikerrel vegyem” – nyilatkozta az összecsapást követően Djokovics.

Hozzátette, húszéves korában Melbourne-ben nyerte meg élete első Grand Slam-viadalát. „Az a siker nagyon sok kaput megnyitott előttem, nagyszerű emlékeim vannak erről az arénáról, és azokról a szurkolókról, akik évek óta szorítanak nekem.”

A nap utolsó mérkőzésén óriási csatát vívott egymással a női páros döntőjéért Samatha Stosur és Csang Suaj, illetve Barbora Strycová és Marketa Vondrousová.

Az első szettet az ausztrál, kínai kettős 7:5-re megnyerte, a másodikban a csehek 6:4-gyel egyenlítettek. A döntő játszmában ugyan Stosurék 4:1-re is vezettek, az ellenfél innen egyenlített (5:5), de az utolsó két játékot ausztrál, kínai páros hozta.

Stosur másodszor játszhat döntőt Melbourne-ben, 2006-ban Lisa Raymond oldalán vereséget szenvedett. A páros – és Csang Suaj – legnagyobb sikere eddig a tavalyi, US Open elődöntő volt, ahol éppen Baboséktól szenvedtek 6:4, 7:6-os vereséget.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (62 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Pouille (francia, 28.)–Raonic (kanadai, 16.) 7:6 (7–4), 6:3, 6:7 (2–7), 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 8.) 6:1, 4:1-nál Nisikori sérülés miatt feladta
KORÁBBAN
Cicipasz (görög, 14.)–Bautista Agut (spanyol, 22.) 7:5, 4:6, 6:4, 7:6
Nadal (spanyol, 2.)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Djokovics (szerb, 1.)–Pouille (francia, 28.)
Cicipasz (görög, 14.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Oszaka (japán, 4.)–Szvitolina (ukrán, 6.) 6:4, 6:1
Ka. Plísková (cseh, 7.)–S. Williams (amerikai, 16.) 6:4, 4:6, 7:5
KORÁBBAN
Collins (amerikai)–Pavljucsenkova (orosz) 2:6, 7:5, 6:1
Kvitová (cseh, 8.)–Barty (ausztrál, 15.) 6:1, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐBEN

Ka. Plísková (cseh, 7.)–Oszaka (japán, 4.)
Collins (amerikai)–Kvitová (cseh, 8.)

NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Brady, Riske (amerikai) 6:4, 6:2
Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)–Strycová, Vondrousová (cseh) 7:5, 4:6, 7:5
A DÖNTŐBEN
Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)

FÉRFI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

L. Mayer, J. Sousa (argentin, portugál)–Klaasen, Venus (dél-afrikai, új-zélandi, 6.) 6:4, 7:6
Kontinen, Peers (finn, ausztrál, 12.)–J. Murray, B. Soares (brit, brazil, 3.) 6:3, 6:4
Herbert, Mahut (francia, 5.)–B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 4.) 6:4, 7:6
Harrison, Querrey (amerikai)–Kubot, Zeballos (lengyel, argentin, 7.) 3:6, 7:6, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐBEN
L. Mayer, J. Sousa (argentin, portugál)–Kontinen, Peers (finn, ausztrál, 12.)
Herbert, Mahut (francia, 5.)–Harrison, Querrey (amerikai)

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
11 perce

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
10 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik