Tenisz: Stollár párosban elődöntős a budapesti tornán

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 17:06
Stollár Fanny és a spanyol Georgina García-Pérez párosa elődöntőbe jutott a budapesti, 226 750 dollár (57.2 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán. Jani Réka Lucáék kiestek.

Stollárék a csütörtöki negyeddöntőben a svájci Xenia Knoll és a szerb Alekszandra Krunics alkotta kettőst győzték le 1 óra 8 perc alatt, két szettben.

„Végig tartani kellett az adogatást, mert az ellenfél sem szervált rosszul – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Stollár. – Az első szettben sikerült öt négynél lebrékelni Knollt, volt három bréklabdánk korábban is, de azokat elhibáztuk. A második játszmában hihetetlenül agresszíven játszottunk, nem adtunk esélyt a riválisnak. Korábban nyertem már egy kisebb tornát García-Pérezzel, egy hullámhosszon vagyunk, ezért is indulok vele, ha egy versenyen játszunk. Az elődöntőbeli ellenfeleinket nem ismerem, még sosem találkoztam velük. Nem mondom, hogy nem bánt még az egyesbeli vereség, most már azonban csak a párosra koncentrálok!”

Stollárék az elődöntőben az orosz Anasztaszija Komargyina és a szerb Nina Sztojanovics duójával találkoznak.

Jani Réka Luca és a belga Ysaline Bonaventure párosa 1 óra 36 perc alatt, szettelőnyről kapott ki az első helyen kiemelt Kirsten Flipkens, Johanna Larsson belga, svéd duótól.

 

„Flipkens és Larsson egyéniben és párosban is nagyon jó játékos, régebb óta ott vannak ezen a szinten, játszottak is már együtt, én most szerepeltem együtt először a partneremmel – kezdte értékelését Jani. – Az első szettben bravúros pontokat tudtunk csinálni, a második játszma végén viszont többször belehibáztunk, kicsivel passzívabbak lettünk. Ők elkezdtek úgy játszani, ahogy tudnak, Flipkens sok pontot meg tudott csinálni a hálónál. Ysaline annyit mondott meccs közben, hogy kissé fáradt, nem is fizikailag, inkább mentálisan. Nehéz megmondani, hogy ez közrejátszott-e annak a néhány fontos pontnak az elvesztésében… Nagyon örültem, hogy játszhattam Budapesten, egyéniben nem kaptam szabadkártyát, de szerencsére sikerült olyan párospartnert találnom, akivel felférhettünk a főtáblára alanyi jogon, és még nyertünk is egy mérkőzést.”

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Georgina García-Pérez, Stollár Fanny (spanyol, magyar)–Xenia Knoll, Alekszandra Krunics (svájci, szerb) 6:4, 6:3
Kirsten Flipkens, Johanna Larsson (belga, svéd, 1.)–Ysaline Bonaventure, Jani Réka Luca (belga, magyar) 6:7 (4–7), 6:4, 10–5 – döntő rövidítés

EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cibulková (szlovák, 1.)–Flipkens (belga) 6:4, 6:2
Larsson (svéd)–Krunics (szerb, 7.) 6:3, 6:1
KÉSŐBB
17.00: Babos Tímea (3.)–Mona Barthel (német)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik