Tenisz: Fucsovics álma, hogy Federerrel játszhasson

Vágólapra másolva!
2018.01.19. 21:26
Az előző év második felében, illetve a közvetlen felkészülési tornákon nyújtott teljesítménye, a mutatott formája alapján lehetett reménykedni abban, hogy Fucsovics Márton jól szerepel az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon Juhász Gábor Fed-kupa-kapitány szerint.

„Azt azonban értelemszerűen nem lehetett előre megmondani, hogy a 32 közé várható” – tette hozzá a szakember pénteken az M1 aktuális csatornán.„Azt azonban értelemszerűen nem lehetett előre megmondani, hogy a 32 közé várható” – tette hozzá a szakember pénteken az M1 aktuális csatornán.

Fucsovics a moldovai Radu Albot és a világranglistán 13. amerikai Sam Querrey legyőzésével jutott el ebbe a szakaszba – amelyben legutóbb 1983-ban léphetett pályára magyar játékos –, és azzal az argentin Nicolás Kickerrel csap össze szombaton, akit január 1-jén 6:0, 6:3-ra vert az indiai Púnában.

„Lelki fórral megy így a pályára az ember, ugyanakkor ha nem megfelelően kezeli a helyzetet, esetleg béníthatja, hogy a közvélemény a kötelező győzelmet elvárja” – mondta, hozzátéve, hogy ez egészen más meccs lesz, más helyzetben, mint az év eleji. „Az egy első forduló volt Indiában mind a két játékosnak, és ne felejtsük el, hogy az argentin srác (Melbourne-ben) ugyanúgy két mérkőzést nyert már meg” – indokolta óvatosságát.

Juhász Gábor arra is emlékeztetett, hogy a rákövetkező körben Roger Federer lehet az ellenfél, ez pedig minden teniszezőt motivál. Mint mondta, Fucsovicsnak is az az álma, hogy vele játszhasson, és egészen más így, hogy mérkőzések után következhet az összecsapás, mint ha egy tornán az első fordulóban összesorsolják vele, ráadásul ez most Grand Slamen jöhet össze.

A Fed-kupa-kapitány az egyéniben a második fordulóig jutott Babos Tímea szereplését is jónak értékelte. Szerinte az, hogy a világranglistán kilencedik Coco Vandeweghe személyében az első fordulóban top 10-es riválist búcsúztatott, bámulatos teljesítmény volt, és a másodikban is rendben volt a játéka a spanyol Carla Suárez Navarro ellen.

Babos francia társával, Kristina Mladenoviccsal női párosban a legjobb 32 között jár, és a vegyes párosra is nevezett, mégpedig az indiai Rohan Bopannával.

Legfrissebb hírek

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
6 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
23 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik