Találkozás az igazival – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 00:17

Nem vagyok az a korán ébredő típus, így aztán valószínűleg életemben nem váltottam annyi üzenetet az ismerőseimmel reggel nyolc előtt, mint szombaton – hirtelen mindenki a teniszről akart beszélgetni.

A környező országok példájából látjuk, egy jó férfi teniszező rengeteget dob a sportág népszerűségén, ám nálunk Sávolt Attila óta sajnos nem akadt ilyen. Fucsovics Márton 2010-ben megnyerte a korosztályos wimbledoni Grand Slam-tornát, ám az azt követő években csalódást okozott, szinte a nulláról kellett felépítenie karrierjét. Ez éppen Sávolttal sikerült, a 25 éves játékos a kemény munkának hála az élmezőnybe jutott – Australian Open-nyolcaddöntőben meg az élő ATP-világranglista 61. helyén nem járhat akárki. Ahogy az egyik jégkorongőrült barátom mondta: még ő is ismeri azokat, akiket Fucsovics most már sorra ver.

Profi hozzáállásánál és fantasztikus játékánál talán csak azt figyeltem nagyobb örömmel, amint első Grand Slam-főtáblás győzelmét, majd karrierje legnagyobb bravúrját követően nem remegett meg a keze a hétfői csúcsmeccs lehetőségétől – a kötelezőt is képes volt magabiztosan hozni.

A Melbourne-ből jelentő Szűcs András kollégámnak azt mondta korábban, a Bryan testvérek ellen párosban játszani olyan, mint Roger Federerrel egyesben. Nos, hamarosan az igazi, a 19-szeres Grand Slam-győztes svájci ellen válthatja valóra álmát – a páholyában pedig ott szurkol majd neki az „igazi igazi”, a menyasszonya. A magyar szurkolók eközben a kisebb pályák után várhatóan a 15 ezres Rod Laver Arena lelátóján is megmutathatják, hogy nem csupán a csapatsportágakban képesek fantasztikus hangulatot varázsolni a világ minden tájára.

Fucsovics az open érát tekintve Gulyás István, Baranyi Szabolcs és Taróczy Balázs után a negyedik férfi játékosunk, aki Grand Slam-tornán a legjobb 16 közé jut. Ha a nyíregyházi fiút idővel akár csak megközelítőleg is egy szinten emlegethetjük majd a fenti trióval, akkor azt hiszem, a következő években egyre többen akarnak majd a teniszről beszélgetni Magyarországon.

Akár hajnalban is.

Legfrissebb hírek

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
11 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
Tegnap, 7:09

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 23:27

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38
Ezek is érdekelhetik