Aus. Open: Federer vár Fucsovicsra, hízelgő szavak a legendától

Vágólapra másolva!
2018.01.20. 13:06
null
Roger Federer egy sima és két szoros szettben győzte le Richard Gasquet-t (Fotó: AFP)
Roger Federer három játszmában megverte Richard Gasquet-t, így hétfőn ő lesz az argentin Nicolás Kickert legyőző Fucsovics Márton ellenfele az Australian Open férfi egyesének nyolcaddöntőjében.

A korábbi világelső svájci sima játszmával kezdett, de francia riválisa a másodikra összeszedte magát, és öt játékot meg is nyert.

A harmadikban Federer gyorsan elhúzott 3:0-ra, ám 4:2-es vezetésénél a meccs folyamán először elvesztette az adogatását. A megingást azonban átvészelte, 5:4-nél ismét brékelte ellenfelét, és a férfimezőnyből utolsóként bejutott a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőben korábbi edzőpartnere, Fucsovics Márton vár rá, akivel most találkozik először tétmérkőzésen.

„Ismerem jól Fucsovicsot, nagyon kedves srác, edzettünk már együtt. Nagyon örülök neki, hogy ilyen sikeresen alakul ez a tornája, megérdemli, jó, hogy másoknak is eredményt hoz az a rengeteg munka, amit a teniszbe fektetnek” – mondta Federer a győzelme után.

A hatszoros győztes Novak Djokovicshárom játszmában továbbjutott, a féléves kihagyás után visszatérő korábbi világelső a spanyol Albert Ramos Vinolast győzte le simán.

Kiesett a 12. kiemelt argentin Juan Martín del Potro, őt a cseh Tomás Berdych múlta felülhasonlóan egyoldalú összecsapáson.

A nőknél a német Angelique Kerber a vártnál sokkal simábban, 66 perc alatt elintézte a hozzá hasonlóan Grand Slam-bajnok és korábbi világelső Marija Sarapovát. A két évvel ezelőtti melbourne-i bajnok Kerber szombaton sokkal pontosabban teniszezett az orosznál: a német mindössze öt, ezzel szemben Sarapova 24 ki nem kényszerített hibával zárt.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (55 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Fucsovics (magyar)–Kicker (argentin) 6:3, 6:3, 6:2
Thiem (osztrák, 5.)–Mannarino (francia, 26.) 6:4, 6:2, 7:5
Sandgren (amerikai)–Marterer (német) 5:7, 6:3, 7:5, 7:6
Csung Hjon (dél-koreai)–A. Zverev (német, 4.) 5:7, 7:6, 2:6, 6:3, 6:0
Fognini (olasz, 25.)–Benneteau (francia) 3:6, 6:2, 6:1, 4:6, 6:3
Federer (svájci, 2.)–Gasquet (francia, 29.) 6:2, 7:5, 6:4
Djokovics (szerb, 14.)–Ramos (spanyol, 21.) 6:2, 6:3, 6:3
Berdych (cseh, 19.)–Del Potro (argentin, 12.) 6:3, 6:3, 6:2

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Schwartzman (argentin, 24.)
Carreno Busta (spanyol, 10.)–Cilic (horvát, 6.)
Dimitrov (bolgár, 3.)–Kyrgios (ausztrál, 17.)
Edmund (brit)–Seppi (olasz)
Thiem (osztrák, 5.)–Sandgren (amerikai)
Djokovics (szerb, 14.)–Csung Hjon (dél-koreai)
Fognini (olasz, 25.)–Berdych (cseh, 19.)
Fucsovics (magyar)–Federer (svájci, 2.)

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Halep (román, 1.)–Davis (amerikai) 4:6, 6:4, 15:13
Ka. Plísková (cseh, 6.)–Safárová (cseh, 20.) 7:6, 7:5
Keys (amerikai, 17.)–Bogdan (román) 6:3, 6:4
Garcia (francia, 8.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:3, 5:7, 6:2
Oszaka (japán)–Barty (ausztrál, 18.) 6:4, 6:2
Strycová (cseh, 29.)–Pera (amerikai) 6:2, 6:2
Kerber (német, 21.)–Sarapova (orosz) 6:1, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–A. Radwanska (lengyel, 26.) 6:2, 7:5

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Halep (román, 1.)–Oszaka (japán)
Strycová (cseh, 29.)–Ka. Plísková (cseh, 6.)
Hszie Szu-vej (tajvani)–Kerber (német, 21.)
Keys (amerikai, 17.)–Garcia (francia, 8.)
Martic (horvát)–Mertens (belga)
Allertová (cseh)–Szvitolina (ukrán, 4.)
Kontaveit (észt, 32.)–Suárez Navarro (spanyol)
Rybáriková (szlovák, 19.)–Wozniacki (dán, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
20 órája

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11

Arina Szabalenka sorozatban negyedszer döntős az Australian Openen

Tenisz
2026.01.29. 11:57
Ezek is érdekelhetik