Tenisz: lehet, hogy ez volt Tommy Haas utolsó mérkőzése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.01. 20:47
A hatodik kiemelt Jan-Lennard Struff bejutott a nyolcaddöntőbe a kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán, miután legyőzte honfitársát, Tommy Haast.

A világranglistán 53., 27 esztendős német játékos két szettben búcsúztatta a nála 12 évvel idősebb Haast (248.) a keddi első fordulós mérkőzésen.

A volt világranglista-második Haas a találkozó után elkeseredetten nyilatkozott. A 39 éves sportoló már tavaly jelezte, hogy az idei az utolsó idénye az ATP-sorozatban, ám a Struff elleni vereségét követően arról beszélt, nem biztos, hogy van értelme játszania a szezon végéig.

„Borzalmas, amit most érzek. Könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem" – nyilatkozta Haas, aki júniusban Stuttgartban megverte Roger Federert, ám azóta mind a hat meccsét elbukta, s idén összesen hat győzelem mellett 14 vereséget szenvedett.

PEDIG Ő VOLT A TORNA EGYIK REKLÁMARCA

ATP 250-ES TORNA, KITZBÜHEL (540 310 euró, salak)

1. FORDULÓ
Struff (német, 6.)–Haas (német) 6:3, 7:6 (7–4)
Melzer osztrák)–Berlocq (argentin) 6:4, 5:7, 6:3
Olivo (argentin)–Monteiro (brazil) 7:5, 6:2
Giraldo (kolumbia)–Haase (holland, 5.) 7:6 (8–6), 4:6, 6:4
Vesely (cseh, 7.)–Hanfmann (német) 6:4, 6:4
Zeballos (argentin, 8.)–Dutra Silva (brazil) 2:6, 7:6 (13–11), 7:6 (7–4)
Kohlschreiber (német)–Bagnis (argentin) 7:5, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik