Tenisz: Szinte csőlátás jellemzi a profikat – Piros Zsombor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.18. 20:05
Piros Zsombor saját bevallása szerint sok tapasztalatot szerzett a Roland Garroson, amelyen a 17 éves magyar teniszező a fiú junior párosok között diadalmaskodott.

„A Roland Garros volt az a verseny, amelyen bár egyéniben nem voltam olyan eredményes, de mégis rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen sok dologra rávilágított a profi mentalitást illetően – mondta Piros Zsombor az M1-nek. – A fiatal teniszező elárulta: topjátékosokkal edzhetett, akik közül a horvát Marin Cilic, a US Open 2014-es bajnoka volt a legmagasabban jegyzett partner.” Piros Zsombor az M1-nek. – A fiatal teniszező elárulta: topjátékosokkal edzhetett, akik közül a horvát Marin Cilic, a US Open 2014-es bajnoka volt a legmagasabban jegyzett partner.”

„Hasonló gyakorlatokat végzett, mint én, illetve a kortársaim, de mégis teljesen más intenzitással és koncentrációval, amire ráadásul akár három-négy órán át képesek a hozzá hasonló rutinos játékosok” – fejtette ki Piros, hozzátéve: a juniorokra ellenben a hullámzó teljesítmény a jellemző.

„A játék iránti teljes elkötelezettség és feltétlen alázat, szinte csőlátás jellemzi a profikat. Ezt lehet tőlük megtanulni és átvenni” – említette meg Piros Zsombor, aki ehhez kapcsolódóan elmondta: „talán még nem értem meg teljesen erre, de ez a célom, és közelítek hozzá”.

Amíg a keménypályás Australian Openen év elején egyesben, addig a salakos borítású Roland Garroson párosban nyert Grand Slam-tornát a juniorok között a fiatal magyar teniszező. Piros Zsombor a borításokat illetően megjegyezte: amíg korábban a salak volt a kedvence, számára most már a keménypálya a favorit.

„Az első labdaérintésemtől kezdve tíz éven át szinte csak salakon edzettem. Azon a borításon így nagyon sokáig rutinosabban, biztosabban játszottam. Ahogy erősödtem, az utóbbi fél-egy évben már a kemény borítás, a gyorsabb pálya az, ami jobban bejön nekem” – említette meg a magyar tehetség, kifejtve, hogy az ATP-versenyek mintegy 75 százalékát keménypályán rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
7 órája

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik