Tenisz: Djokovics csak egy játékot adott Thiemnek

MTI MTIMTI MTI
2017.05.20. 21:53
Novak Djokovics legyőzte Juan Martín del Potrót a római tenisztorna férfiversenyének negyeddöntős mérkőzésén, melyet a felek pénteken kezdtek el játszani, de az erős esőzés miatt félbeszakították, szombat délutánra halasztva a folytatást. Aztán a szerb klasszis fölényes győzelemmel bejutott a fináléba is.

A négyszeres győztes, világranglista-második szerb Djokovics még péntek este 6:1-re megnyerte az első szettet az olimpiai ezüstérmes Del Potro ellen, aki viszont 2:1-re vezetett a második
játszmában, amikor a szervezők a küzdelem leállítása mellett döntöttek.
játszmában, amikor a szervezők a küzdelem leállítása mellett döntöttek.

A szombati folytatás már nem hozott sok jót Del Potrónak, aki csak két játékot tudott nyerni, míg Djokovics magabiztos tenisszel a második játszmát is hozta, s bemasírozott az elődöntőbe.

Ott a négyszeres győztes mindössze egy játékot engedett át az osztrák Dominic Thiemnek, aki pénteken Rafael Nadalt búcsúztatta a nyolc között.

Djokovics ellenfele a német Alexander Zverev lesz a vasárnapi döntőben.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (4 273 775 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)

Djokovics (szerb, 2.)–Del Potro (argentin) 6:1, 6:4
Korábban közölt pénteki eredmények:
Thiem (osztrák, 8.)–Nadal (spanyol, 4.) 6:4, 6:3
A. Zverev (német, 16.)–Raonic (kanadai, 5.) 7:6 (7–4), 6:1
Isner (amerikai)–Cilic (horvát, 6.) 7:6 (7–3), 2:6, 7:6 (7–2)
ELŐDÖNTŐ
Djokovics–Thiem 6:1, 6:0
A. Zverev–Isner 6:4, 6:7 (5–7), 6:1
A döntőben:

Djokovics–A. Zverev

WTA-TORNA, RÓMA (3 076 495 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Halep (román, 6.)–Bertens (holland, 15.) 7:5, 6:1
Szvitolina (ukrán, 8.)–Muguruza (spanyol 3.) 4:1-nél Muguruza feladta
A döntőben:
Halep–Szvitolina

 

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03