Fed-kupa: a magyarok a bosnyákokkal kezdenek Tallinnban

Vágólapra másolva!
2017.02.08. 11:05
A magyar szövetség honlapja szerint Juhász Gábor kapitány együttese – amely 31. a Fed-kupa országrangsorában – a nyitónapon magyar idő szerint 9 órától száll szembe az 52. helyen álló bosnyák válogatottal, majd pénteken ugyanebben az időpontban találkozik a 22. horvátokkal az észt fővárosban.

A magyar együttest a WTA-világranglistán 32. Babos Tímea mellett Gálfi Dalma (154.), Stollár Fanny (281.) és Bukta Ágnes (379.) alkotja. A bosnyákoknál Dea Herdzelas a 473., Jelena Simic az 551., Anita Husaric és Nefisa Berberovic pedig nem szerepel a rangsorban, míg a horvátoknál Ana Konjuh a 37., Donna Vekic a 84., Tena Lukas a 331., Darija Jurak pedig csak párosban van rangsorolva.

A csütörtöki és pénteki csoportmeccsek után szombaton kerül sor a helyosztókra. A négy csoportgyőztes egymással csap össze a világcsoport II-be jutásért rendezendő rájátszást jelentő két helyért, míg a négy sereghajtó közül kettő jövőre már csak a zóna II-es csoportjában folytathatja.

Tavaly, az izraeli Eilatban a Jani Réka, Gálfi Dalma, Bondár Anna, Stollár Fanny összeállítású csapat három vereség után az osztályozón legyőzte a dél-afrikaiakat, így kiharcolta a bennmaradást.

 

Legfrissebb hírek

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
4 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53
Ezek is érdekelhetik