Tenisz: Sarapova áprilisban, a stuttgarti tornán tér vissza

MTI MTIMTI MTI
2017.01.10. 14:35
Áprilisban a stuttgarti tornán tér vissza doppingeltiltása után Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-bajnok teniszező.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a 29 éves orosz játékos szabadkártyát kap az április 24-én kezdődő, salak pályás versenyre.

„Örülök, hogy az egyik kedvenc tornámon játszhatok ismét” – közölte a volt világelső, aki 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is nyert a német városban.

A nemzetközi szövetség júniusban két évre eltiltotta Sarapovát doppingvétség – meldonium használata – miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését, így április 26-tól ismét versenyezhet.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került meldoniummal. Doppingtesztje tavaly januárban, az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
Tegnap, 9:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik