Tenisz: álomrajt után thriller, majd sima vég Fucsovics meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.04. 12:55
A világranglista 149. helyén álló Fucsovics Márton egy végletekig kiélezett és egy simább szettben kikapott az 5. helyen kiemelt litván Ricardas Berankistól (80.) a belgiumi Monsban zajló ATP Challenger-tornán.

Pedig nagyszerűen kezdődött a mérkőzés a magyar játékos számára, hiszen két brékkel 4:0-ra ellépett, majd 5:1-re vezetett – innen viszont sorozatból öt játékot nyert meg Berankis, így a rövidítésért kellett Fucsovicsnak adogatnia (5:6). Ezt megtette, majd jött a thriller (6:6).

Az első térfélcserére 4–2-es Fucsovics-előnynél került sor, 6–4-nél két játszmalabdája is volt, hiába (6–6). Innentől kezdve óriási csata vette kezdetét, és egészen 13–13-ig fej fej mellett haladtak a felek, akkor azonban a 13–12-nél újabb szettlabdát kivédő Berankis megrázta magát, és 15–13-mal lezárta az első szettet (6:7).

A második aztán már jóval simábban alakult, és bár Fucsovicsnak volt lehetősége 2:5-nél még visszakapaszkodni, két szettben kikapott (2:6).

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09