Tenisz: 20 éve Mariah Carey állt a lista élén, Serena pedig…

2015.10.28. 19:45
Pontosan húsz évvel ezelőtt egy alig 14 éves amerikai lány pályafutása egyik fontos állomásához érkezett. Akkor 6:1, 6:1-re kikapott, ám azóta minden idők egyik legnagyobb teniszezőjévé vált. Serena Williamsről van szó.

Serena Williams húsz évvel ezelőtt játszotta profi pályafutása első mérkőzését. Az akkor 14 éves amarikai tehetség a québeci fedett pályás torna selejtezőjének első fordulójában 6:1, 6:1-re kikapott honfitársától, a világranglista 149. helyén álló 18 éves Annie Millertől.

Venus és Serena Williams a karrierjük kezdetén
Venus és Serena Williams a karrierjük kezdetén

„Jól játszottam, de tudtam, hogy ideges lehet – emlékezett vissza az 1995. október 28-án, szombaton lejátszott mérkőzésükre Miller az ESPNW.com megkeresésére még 2015 elején. – Az volt az első profi mérkőzése, és bár nagyon atletikus volt, és látszott, hogy kiváló játékos lehet belőle, nagy nyomás volt rajta. Akkoriban mindenki Venusról (Serena nővére – a szerk.) beszélt. Van két fiatal lányom, tudom, hogy a kisebbik árnyékba kerülhet. Nem lehetett könnyű helyzetben.”

„Rosszul éreztem magam, mert kikaptam – mondta Serena a meccs után. – Nem úgy játszottam, ahogy akartam. Úgy teniszeztem, mint egy amatőr.”

A kis Williams 240 dollárt keresett québeci szereplésével, valamint kapott egy egész ranglistapontot is. Most, húsz évvel később már 74 083 421 dollárt keresett a pénzdíjakkal, és 9945 ponttal vezeti a világranglistát – amelynek éléről 2013. február 18. óta nem tudták letaszítani. Nem mellesleg megnyert 69 WTA-tornát, 21 Grand Slam-trófeát gyűjtött be egyesben, és 737 mérkőzést nyert meg pályafutása során – eddig.

Az évfordulóról megemlékező WTA honlapja a cikkében megemlít néhány érdekességet is 1995. október 28-val kapcsolatban. Ezen a napon
– a Billboard Hot 100-as slágerlistájának élén Mariah Carey Fantasy című száma állt.
– a Billborard 200-as listáját az albumok között Mariah Carey Daydream nevű nagylemeze vezette.
– az amerikai mozikban a Szóljatok a köpcösnek! (eredeti címén Get Shorty) nevű alkotás volt a legnézettebb, John Travolta, Gene Hackman, Rene Russo és Danny DeVito főszereplésével.
– a férfiak világranglistáját Andre Agassi vezette.
– a nők világranglistáját holtversenyben Steffi Graf és Szeles Mónika vezette.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02