Téli olimpia: reagált a MOB a vitát kiváltó magyar síakrobata esetére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 12:23
null
Swaney Elizabeth félcsőn bemutatott produkciója vitát indított a nemzetközi sajtóban (Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Mint arról beszámoltunk, kérdőjeleket vetett fel és vitát indított a nemzetközi sajtóban Swaney Elizabeth Pjongcsangban nyújtott teljesítménye: a magyar színekben induló női síakrobata a 24., utolsó helyen zárt a félcső selejtezőjében. Az esettel kapcsolatban a Magyar Olimpiai Bizottság véleményét is kikértük.

A trükkök bemutatása nélkül a pályán lejövő Swaney – akinek édesanyja ágán magyar a családja – elég nagy feltűnést keltett a nemzetközi sajtóban és a közönség köreiben. „Csak részben vagyok elégedett... Szerettem volna magasabbra ugrani, és amikor nem vagyok ennyire ideges, ez szokott is menni. Annyiban vagyok elégedett, hogy Magyarországot képviselhettem egy olimpián, s bízom benne, hogy ott is felfigyelnek erre a sportágra, és többen kezdenek el foglalkozni vele" – mondta Swaney a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának, Kovács Erikának a vegyes zónában.

Az MTI helyszíni tudósításában megjegyzi, Swaney külföldi stábok érdeklődését is felkeltette, „minden bizonnyal a Calgaryban szereplő brit síugrót, Michael Edwardsot, ismertebb nevén Eddie-t, a Sast látták benne."

A Denver Post hosszabb cikket szentelt a magyar színekben versenyző síakrobatának, és felteszi a kérdést: vajon inspiráló-e Swaney indulása, vagy azt mutatja meg, az olimpiai kvalifikációs szisztémát nagyon könnyen ki lehet játszani? A kérdést a Magyar Olimpiai Bizottságnak is feltettük, és az alábbi választ kaptuk:

„Eddig az volt az irányelv – ahogy most is az –, hogy aki a sportágában a nemzetközi szövetségek által meghatározott kvalifikációs feltételeknek megfelelt, azt nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság. Akinek tehát a szövetség bizalmat szavazott, annak a MOB is – így Molnár-Bánffy Kata sajtóattasé, a MOB kommunikációs vezetője a Nemzeti Sport Online-nak. – Ez a mai eset azt mutatja, hogy ezt a rendszert felül kell vizsgálni, ezért át is fogjuk gondolni. Erre vannak nemzetközi példák, meg fogjuk ezeket vizsgálni. Továbbá szükségesnek tartjuk a nevezési módszertan újragondolását."

A Magyar Síszövetség álláspontját változtatás nélkül közöljük:

„Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaney-hez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte.”

Íme, Swaney Elizabeth kérdéseket felvető gyakorlata a félcső selejtezőjében

A pjongcsangi téli olimpia eseményeit ide kattintva követhetik.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍAKROBATIKA, NŐI FÉLCSŐ, SELEJTEZŐ

1. Cassie Sharpe (kanadai) 93.40 pont
2. Marie Martinod (francia) 92.00
3. Brita Sigourney (amerikai) 90.60
…24. Swaney Elisabeth 31.40 – nem jutott döntőbe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik