Negyedik és hatodik hely a mérlegünk az 1500 méteres döntőben

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 11:52
Két magyar versenyző is bejutott az 1500 méter döntőjébe, ahol Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin Sándor pedig a hatodik lett. Krueger John-Henry megnyerte a B-döntőt. Jászapáti Petra továbbjutott 1000 méteren.
A Liu fivérek ismét jégen (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A Liu fivérek ismét jégen (Fotó: Árvai Károly) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

Remekül kezdtek a magyar versenyzők az 1500 méteres táv negyeddöntőjében, hiszen Liu Shaolin Sándor futamgyőztesként, új olimpiai rekorddal jutott az elődöntőbe, Liu Shaoang a második, Krueger John-Henrypedig a harmadik helyen ment tovább.

Az elődöntőben „cseréltek” a tesók, itt a fiatalabb, Shaoang nyerte meg a futamát, míg Liu Shaolin Sándor végzett a második helyen, de a lényeg, hogy mindketten bekerültek a fináléba.

Sajnos ugyanez nem sikerült Krueger John-Henrynek, akit szabálytalanul ellöktek, ám sajnos ekkor csak a harmadik helyen haladt, így csak a B-döntőbe juttatták tovább. Azt viszont sikerült megnyernie. Utóbb derült ki, hogy ez összességében a 11. helyet jelentette számára.

„Először is egy jó tanács: soha ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy a bírókon múljon a továbbjutás a döntőbe. Úgy érzem, közelebb és közelebb vagyok a célhoz minden évben, de van még min dolgozni. Nem számít, ha kilencvenkilenc százalékban tökéletesen versenyzel, ha egy százalék nem úgy sikerül, mint szeretnéd, akkor dobhatod ki az egészet az ablakon – azt hiszem, velem is ez történt. Ebben az évben nem az 1500 méter a fő számom, de csalódott vagyok” – mondta lapunknak Krueger John-Henry.

A nagyfináléban példa nélküli módon tízen indultak, s ugyan a két magyar fiú az elején az élre állt, a folyamatos akciózás következtében visszacsúsztak az ötödik-hatodik helyig. Innen pedig csak Liu Shaoang tudott egy pozíciót javítani, így végül ő a negyedik, Liu Shaolin Sándor a hatodik helyen végzett.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 1500 M
1. Hvang De Hon (Dél-Korea) 2:09.219 perc
2. Steven Dubois (Kanada) 2:09.254
3. Szemjon Jelisztratov (Orosz csapat) 2:09.267
4. LIU SHAOANG 2:09.409
5. Li Dzsun Szo (Dél-Korea) 2:09.622
6. LIU SHAOLIN SÁNDOR 2:09.953
...
11. KRUEGER JOHN-HENRY

A lányoknál az 1000 méteres táv selejtezőjét rendezték, ahol Jászapáti Petra sikerrel jutott be a pénteki negyeddöntőbe. Sajnos ugyanez nem sikerült Kónya Zsófiának, aki elesett, ő nem folytathatja a küzdelmeket ebben a versenyszámban.

„Nagyon elfáradtam. Óriási idő lett, egyéni- és egyúttal országos csúcs lett. Ennek kifejezetten örülök. Jó nap volt ez is. Az ezer méter egy trükkös táv a lányoknál. Ötszáz méteren mennek a sprinterek, Ezerötszázon a hosszútávmenők, itt pedig összeér a mezőny. Az elsődleges cél az volt, hogy tovább tudjak jutni ebből a futamból. Kíváncsi leszek ezek után a péntekre”– értékelt fáradtan az 1:28.392-es új országos rekorddal a háta mögött Jászapáti Petra.

Liu Shaoang (1-es sisakban) taktikusan versenyezve jutott a fináléba (Fotó: Árvai Károly)
Liu Shaoang (1-es sisakban) taktikusan versenyezve jutott a fináléba (Fotó: Árvai Károly)

A mai események időrendben:

FÉRFI 1500 MÉTER, NEGYEDDÖNTŐ

A férfiaknál Liu Shaolin Sándornak volt először jelenése, aki a kanadai Pascal Dionnal, az izraeli Vladiszlav Bikanovval, az orosz Gyenyisz Ajrapetjannal, a lett Roberts Kruzbergsszel és a lengyel Michal Niewinskivel került mindjárt az első futamba. A magyar versenyző a táv nagy részében a mezőny végén kocogott, aztán hat körrel a vége előtt megindult előre, sorra előzte az ellenfeleket és a végén élre kerülve nagy fölénnyel, új olimpiai csúccsal (2:09.213) futamgyőztesként jutott az elődöntőbe.

Az 5. futamba kerültKrueger John-Henry a holland Sjinkie Knegt, az olasz Yuri Confortola, a kínai Csang Tien-ji, valamint két japán, Josinaga Kazuki és Mijata Sogo társaságában. Ő hasonló taktikát választott, mint Liu Shaolin Sándor: hátulról indult, de neki elég volt a harmadik helyig feljönni, így is magabiztosan került a következő körbe.

A 6. futamban Liu Shaoang az 1000 méteren az aranyérmet a bátyjától megöröklő Zsen Ce-vejjel, valamint a francia Sébastien Lepape-pal, az olasz Luca Spechenhauserrel, a brit Farrell Treacyvel és és az orosz Danyiil Jejboggal mérte össze erejét. A magyar és a kínai három körrel a vége előtthátulrólkönnyedén tört előre és Zsen mögött Liu Shaoang másodikként jutott az elődöntőbe.

Az elődöntőt a tervek szerint 13.29-kor kezdik, míg az A-döntőre 14.20-kor kerül sor.

ELŐDÖNTŐ

A három magyar fiú a három különböző elődöntő futamba került. Mindhárom futamból az első kettő jut be a fináléba, s elvileg még a legjobb idő, ha nem lesz továbbjuttatás. A B-döntőbe a következő hét legjobb idővel kerülnek be.

Először Liu Shaolin Sándort szólították a jégre, aki sokáig a negyedik helyen haladt, aztán megindult, de a második helyért harcolva vállal nekiment a kanadai Dionnak. Ezért kicsit aggódtunk, amikor célba ért a második helyen, ám ezúttal nem volt videózás és bejutott a döntőbe.

Sajnos Krueger John-Henrynek nem volt szerencséje: a táv kétharmadánál a harmadik helyen haladt, amikor Knegt kibillentette az egyensúlyából, így csak a hatodik helyen ért célba. A hollandot az eset miatt kizárták (megkapta a második sárga lapját is, ezért ő már nem indulhat a váltóban sem), míg a magyar versenyző ezzel bekerült a B-döntőbe.

Liu Shaoang viszont nagyon okosan versenyezve a táv kétharmadáig a harmadik helyen haladt, aztán pedig az élre tört és végül nem is engedett el senkit maga mellett, így futamgyőztesként jutott testvére mellé a fináléba, ahol összesen tízen indulnak, mert ebből a futamból végül öten is bejutottak. Szóval nem lesz könnyű a helyzet.

DÖNTŐ

A két magyar fiún kívül három koreai, Li Dzsun Szo, Pak Dzsang Hjuk és Hvang De Hon, az orosz Szemjon Jelisztratov, a kanadai Steven Dubois, a brit Farrell Treacy, a kazah Agyil Galjahmetov és az olasz Yuri Confortola jutott még be. A kínaiak ezúttal kimaradtak, de most meg a koreaiak tűnnek veszélyesnek.

A döntő nagyon fordulatosan alakult, az elején a mieink mentek előre, de aztán visszacsúsztak az ötödik-hatodik helyre. Ugyan a kazahot még sikerült Liu Shaoangnak megelőznie, az első háromra már nem volt veszélyes, így negyedik lett, míg Liu Shaolin Sándor a hatodik helyen zárt. A győzelmet Hvang De Hon szerezte meg Dubois és Jelisztratov előtt.

A B-döntőben nagyon szépen taktikázott Krueger John-Henry. Nagyon keveredett a mezőny, az utolsó kör előtt a magyar fiú még csak a harmadik volt, ám aztán remek hajrával megnyerte azt.

NŐI 1000 MÉTER SELEJTEZŐ


Kónya Zsófia
a 3. előfutamban indult a holland Xandra Velzeboer, a kínai Csü Csun-jü és a francia Gwendoline Daudet társaságában. A magyar lány a harmadik körben a harmadik helyről próbálta megelőzni belülről holland riválisát, de gyakorlatilag lepattant róla és elesett. A bírák úgy ítélték meg, hogy nem történt szabálytalanság, így sajnos a magyar lány kiesett.

Jászapáti Petra az utolsó, 8. futamban állt rajthoz az amerikai Kristen Santos, az olasz Cynthia Masciotto és a lengyel Kamila Stormowska ellenében. Ő gyorsan az élre állt, de fél távnál az amerikai átvette tőle a vezetést. Szerencsére a továbbiakban jól tudta védeni a második helyet, így ő is továbbjutott, ráadásul új országos csúcsot ért el (1:28.392). Ebben a számban pénteken folytatódnak majd a küzdelmek.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik