Grange nyert az idei első vk-versenyen

Vágólapra másolva!
2010.11.14. 13:58
null
Jean-Baptiste Grange hosszú sérülése után győzelemmel tért vissza (Fotó: Reuters)
Címkék
A finnországi Leviben rendezték az idény első férfi műlesikló futamát az alpesi sízők számára. A győzelmet a francia Jean-Baptiste Grange szerezte meg, aki az első futamban volt a leggyorsabb. A második a második futam leggyorsabbja, a svéd Andre Myhrer, míg a harmadik a horvát Ivica Kostelic lett.

Már az első futamban is Grange volt a leggyorsabb, méghozzá 44 századot vert a második olasz Deville-re, ám ezt követően elég szoros volt a mezőny, hiszen még a hatodik Kostelic is hét tizeden belül volt az éllovashoz képest.


A horvát síző a második futamban magasan az addigi legjobb időt teljesítve (54.52) vette át a vezetést az olasz Mölggtől. A svájci Zurbriggenn is csak a második helyre volt jó mögötte, fél másodperccel elmaradva.

A svéd Myhrer azonban a pálya közepén 64 századdal volt gyorsabb nála, s ezt az előnyt a táv második felében is megőrizte. Természetesen a futamon belül is ő teljesítette a legjobbat 54.13-mal.

Az osztrák Pranger csak a harmadik helyre volt jó Myhrer és Kostelic mögött, és az első futam meglepetésembere, az osztrák Deville is hátrébb csúszott, de még Pranger elé.

Már csak Grange volt hátra, akinek 52 század volt az előnye Myhrerrel szemben. Féltávnál ez csak három századot csökkent, s mivel a pálya második részében sem hibázott nagyot, 33 százados előnnyel ért célba.

A francia versenyző tíz hónappal ezelőtt súlyos térdszalagszakadást szenvedett, s azóta a mostani volt az első nagyobb versenye. Szó se róla, nem akármilyen visszatérés volt.

Bár eredetileg Söldenben lett volna már egy óriás-műlesikló futam, mivel azt törölték, így a férfiak számára ez volt az első idei futam, azaz a verseny végeredménye egyben az összetett világkupa állása is. A következő versenyre két hét múlva a kanadai Lake Louise-ban kerül majd sor.

ALPESI SÍ-VK, LEVI (FINNORSZÁG) 
FÉRFI MŰLESIKLÁS  
1. Jean-Baptiste Grange (francia) 1:46.64
2. Andre Myhrer (svéd) +0.33
3. Ivica Kostelic (horvát) +0.97

 

Legfrissebb hírek

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
13 perce

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
19 perce

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
37 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki ugyanazt a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
37 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
46 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
56 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
1 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik