Curling Eb: a magyar női csapat kikapott Spanyolországtól

MTI MTIMTI MTI
2019.11.17. 19:35
A magyar női csapat 8:6-ra kikapott Spanyolországtól a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokságon vasárnap.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B-divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson öt endet követően 4:1-re még a mieink vezettek, majd spanyol egyenlítést követően a nyolcadik end végén megint előnyhöz jutott a Palancsa Dorottya vezette magyar csapat (6:4). A záró két end azonban a 4:0-val a spanyoloké lett, akik így jobbnak bizonyultak.

A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyarok három mérkőzésük után egy győzelemmel és két vereséggel állnak.

A férfiaknál – ahol a mieink a szombati nyitó napon győzelemmel rajtoltak – két nyolcas csoportban zajlanak a B-divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok egymással keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A divízióba.

CURLING EB
NŐK

Spanyolország–Magyarország 8:6

FÉRFIAK
Magyarország–Észtország 6:5

Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
4 órája

Curling vegyes páros vb: győzelem után a bennmaradásért játszanak a magyarok

Téli sportok
18 órája

Újabb magyar vereség a curling vegyespáros-vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:09

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
2026.04.28. 21:54

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
2026.04.28. 12:27

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2026.04.27. 16:11

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
2026.04.26. 21:03

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
2026.04.26. 13:06
Ezek is érdekelhetik