Barátnők az élen Lake Louise-ban

Vágólapra másolva!
2010.12.03. 22:40
null
Maria Riesch nagyszerűen versenyzett, még a barátnőjét is legyőzte (Fotó: Action Images)
Címkék
Maria Riesch nyerte meg a nők lesikló világkupa-versenyét a kanadai Lake Louise-ban. A szám egyeduralkodója az amerikai Lindsey Vonn csak a második pozíciót szerezte meg, de Riesch is menőnek számít ebben a kategóriában, így a német diadala nem számít nagy meglepetésnek.

 

Kifejezetten kellemes időben került sor a hölgyek lesikló vk-versenyére a kanadai Lake Louise-ban. A szél egyáltalán nem fújt, így a mínusz 8 fokos hőmérséklet is az elviselhető kategóriába tartozott.

A szakág szezonbeli első versenyén Lindsey Vonn állt rajthoz a legnagyobb győzelmi eséllyel, hiszen az amerikai klasszis a szám olimpiai és világbajnoka, valamint a világkupa címvédője.

Vonn tette is a dolgát becsülettel. Célba érkezekor boldogan pillanthatott fel az időeredményét jelző táblára, amelyen azt látta, hogy bő egy másodperccel gyorsabb volt az addig vezető osztrák Anna Fenningernél.

Csakhogy Vonn nem örülhetett sokáig. Pár perc múlva jött Maria Riesch, aki még nála is sebesebbnak bizonyult. Nem sokkal, mindössze 12 századdal, de ez is elegendőnek bizonyult a győzelemhez. Az utána következők közül csak Elizabeth Görgl tudta megközelíteni, de az osztrák is 21 századdal lassabb volt.

Vonn biztosan nem örült verségének, de az, hogy a legjobb barátnője győzte le, biztosan enyhítette „fájdalmát".

Riesch ezzel tovább növelte előnyét az összetett világkupában. Tanja Poutiainen 138 ponttal marad el mögötte, igaz, a finn lesiklásban nem versenyez, így ma sem állt rajthoz.

 

Férfi lesiklás, Beaver Creek

Már órákkal a rajt előtt sejteni lehetett, hogy nem rendeznek versenyt Beaver Creekben, ahol a férfiak lesikló vk-viadalára került volna sor. A pályát ugyanis rendkívül erős szél uralta. A hó folyamatosan kavargott, a fenyőfák hajladoztak, ilyen körülmények között nem lehetett biztonságosan megtartani a viadalt.

Hiába hozták lejjebb a rajtot egészen a képzeletbeli szuper G startjának szintjéig, negyedórával a tervezett rajt előtt előbb 30 percre felfüggesztették, majd elhalasztották a startot. A zsűri később is folyamatosan csúsztatta a kezdési időpontot, de mivel a körülmények nem változtak, lefújták a versenyt.

 

ALPESI SÍ, VK-VERSENY, LAKE LOUISE
NŐI LESIKLÁS, A VÉGEREDMÉNY
1. Maria Riesch (német) 1:28.96
2. Lindsey Vonn (amerikai) +0.12
3. Elizabeth Görgl (osztrák) +0.21
Az összetett vk állása (még 33 verseny van hátra)
1. Maria Riesch (német) 334 pont
2. Tanja Poutiainen (finn) 196
3. Viktoria Rebensburg (német) 180

 

 

Legfrissebb hírek

Horváth Donát szeretne a Volán meghatározó játékosa lenni

Jégkorong
18 perce

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
24 perce

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
41 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki ugyanazt a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
42 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
51 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
1 órája

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
1 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik