Téli olimpia: szörnyű balesete után mozdulatlanul feküdt a hódeszkás

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.03. 17:33
null
Majdnem 20 percet vett igénybe, mire hordágyra helyezték, és kórházba szállították Josika Rinát (Fotó: AFP)
Mozdulatlanul feküdt a hóban a japán Josika Rina, miután hatalmasat esett a pekingi téli olimpián részt vevő, slopestyle kategóriában versenyző hódeszkások csütörtöki edzésén.

 

Josika Rina egyik ugrása után rosszul ért földet, majd az orvosi stáb megérkezéséig mozdulatlanul feküdt a hóban – számolt be a Reuters.

A japán versenyző minden alkalommal sírva fakadt, amikor a stábtagok megpróbálták megmozdítani – majdnem 20 percet vett igénybe, mire hordágyra helyezték, és kórházba szállították.

Később a Japán Olimpiai Bizottság megjelenített egy közleményt, amelyből kiderül, a 22 éves versenyző olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindkét versenyszámát ki kell hagynia, és miután Kínában megkapta a szükséges orvosi kezeléseket, visszatér szülőhazájába.

Josika a szombaton és vasárnap sorra kerülő női slopestyle (trükkös akadályverseny), illetve Big Air (hatalmas ugratón mutatnak be látványos trükköket) kategóriában indult volna.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50
Ezek is érdekelhetik