Peking 2022: amerikai színekben indulhat az olimpiai bajnok bobos

Cs. B.Cs. B.
2021.12.03. 10:47
null
Humphries azt állítja, hogy korábbi edzője bántalmazta a kanadai csapatnál (Fotó: AFP)
Megkapta az állampolgárságot, így a jövő évi pekingi téli olimpián már amerikai színekben versenyezhet Kaillie Humphries kétszeres ötkarikás bajnok kanadai bobos – közölte az MTI.

 

A 36 éves sportoló csütörtökön San Diegóban tette le az esküt, s már csak az amerikai útlevelét kell megkapnia ahhoz, hogy a február 4-én kezdődő játékokon az Egyesült Államok csapatát erősíthesse. Az úti okmányok elkészítése pedig formaságnak nevezhető.

Humphries 2019-ben hagyta el a hazáját, addig 2010-ben Vancouverben és 2014-ben Szocsiban kanadai színekben nyert olimpiát női bobban, 2018-ban Pjongcsangban pedig bronzérmes lett, emellett kilenc világbajnoki érmet, köztük két aranyat gyűjtött. Mivel a vb-indulás esetében kevésbé szigorúak a szabályok, vb-n már tavaly és idén is amerikai színekben szerepelt és a női kettes bobban mindkétszer nyert, idén pedig a debütáló monobob számban is diadalmaskodott.

A női bobozás történetének legendás alakja 2018-ban panaszt nyújtott be a kanadai szövetségnél, mert állítása szerint korábbi edzője „verbálisan és érzelmileg is bántalmazta”, de a későbbi eljárás során a vizsgálóbíró nem talált bizonyítékot a zaklatásra. Humphries ezek után jelezte, hogy nem akar többé a kanadai együttesben versenyezni, majd hosszas procedúra után csütörtökön zárult le az országváltása.

Humphries 2019-ben feleségül ment az Egyesült Államok bobcsapatának korábbi tagjához, Travis Armbrusterhez és már évek óta San Diegóban él.

Legfrissebb hírek

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
9 perce

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
38 perce

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
2 órája

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
3 órája

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
6 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
7 órája

Ötkarikás karnevál – Velencén át Cortinába

Képes Sport
8 órája
Ezek is érdekelhetik