Videó: Vonn kalapáccsal verte szét a lécét, magyarázkodhatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.20. 13:20
Nem sikerült jól Lindsey Vonn pénteki lesiklóversenye az olaszországi La Thuile-ban. Az amerikai alpesi síző elcsúszott és kiesett, vagyis nem szerzett pontot. Vonn először a lécét okolta a kudarcért, így nekiesett egy kalapáccsal…

A versenyen az amerikai az egyik kanyar után elcsúszott, s közben a léc leesett a lábáról. Első felindulásában Vonn a lécek kötését okolta az esetért, s később felvette, ahogy egy kalapáccsal szétveri az egyiket.

Vonn a videót a saját Facebook-oldalán is megjelentette, ám gyorsan rájött, hogy nagy hiba volt. Azóta levette a felvételt, de addigra az interneten már elterjedtek a képsorok. Az összetett világkupa éllovasa pár órával később közleményt jelentetett meg.

„Nagy hiba volt a tettem, amely a csalódást jelentő eredmény miatt robbant ki belőlem. – írta Vonn. – A kiesésben a Head Race Teamnek semmilyen szerepe sincs. A Head lécei és kötései eddig is alapvető fontosságúak voltak a sikereimben. Az az igazság, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy a lécek leoldódtak a lábamról, mert így elkerültem egy lehetséges sérülést.”

„A korábban posztolt videó az érzéseimet tükrözte, de tudom, hogy félreérthető volt. Szeretem a Head léceit és kötéseit, és nem tudok eléggé bocsánatot kérni a csapattól ezért a szerencsétlen esetért. Igazán örömömre szolgál, hogy a Head család tagja vagyok.”

Így dühödött fel Vonn

Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
22 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
22 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
23 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
23 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
Tegnap, 2:29

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44
Ezek is érdekelhetik