Szocsi 2014: az „időtlenség pontjában” járt az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 10:06
Eljutott az „időtlenség pontjába”, a földrajzi északi sarkpontig a februári szocsi téli olimpia lángja, amely a tervek szerint szerdán tér vissza egy atomjégtörő fedélzetén a szárazföldre, Murmanszkba.

Amint „A Győzelem 50 Éve”(50 Let Pobedi) elnevezésű hajó tulajdonosa, a Roszatom Atomenergetikai Állami Vállalatcsoport pénteki közleményében jelezte: először fordult elő az ötkarikás mozgalom történetében, hogy az olimpiai láng meghódította az Északi-sarkot.

A murmanszki kikötőből induló és oda visszatérő expedíciót Artur Csilingarov akadémikus, az Északi- és a Déli-sarkvidék neves kutatója vezeti.

„Az emberiség történetében ez az első eset, hogy az olimpiai láng elérte a világ végének is nevezett helyet. Itt futnak össze egyetlen pontba a hosszúsági és szélességi körök, illetve az időzónák, így ezen a ponton magának az időnek a fogalma értelmét veszíti”– fogalmazott Csilingarov. Hozzátette: ezért is gondolja jelképesnek az eseményt, hogy az olimpiai lángot elvitték az „időtlenség pontjába”, hiszen „az olimpiai értékek sem változtak a korokkal.”

Az út során az olimpiai lángot egy különleges lámpásban helyezték el. Amikor a jégtörő elérte a Föld legészakibb pontját, a stafétaváltás megtörtént a fedélzeten és a jégtáblán is, majd pontosan a földrajzi sarkponton gyújtották meg ünnepélyesen a 2014-es Szocsi olimpia fáklyáját. Ez a rendhagyó vállalkozás az olimpiai váltófutások legösszetettebb és legnagyobb kihívást jelentő része, amely egyben az ökológia fontosságára is felhívja a figyelmet. A staféta technikai partnereként a Roszatom a rendelkezésre bocsátotta a világ legnagyobb teljesítményű jégtörőhajóját.

A szocsi olimpia lángja szeptember 29-én lobbant fel Olümpiában, és október 7-én ért Oroszországba. A láng 65 ezer kilométert tesz meg – ilyen hosszú útja még egyetlen téli olimpia előtt sem volt –, megfordul majd többek között az űrben és a Bajkál-tó fenekén is. A váltó február 7-én érkezik a játékok helyszínére, ahol a láng február 23-ig ég majd.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik