Csodálatos Júlia

Vágólapra másolva!
2004.11.27. 23:03
Címkék
Sebestyén Júlia a múlt hét végén a párizsi Grand Prix-fordulón megszerezte az új szezonban az első érmét, egy bronzot, s most, alig egy héttel később, Moszkvában sikerült ezt megismételnie.
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Sebestyén Júlia idénybeli második GP-versenyén is harmadik lett
Pedig nem akármilyen mezőny várt Európa-bajnokunkra, hiszen a világ- és háromszoros Európa-bajnok orosz Irina Szluckaja, a vb-címvédő japán Arakava Sizuka, a vb- és Eb-5. helyezett olasz Carolina Kostner vagy a vb- és Eb-ezüstérmes Jelena Szokolova egyaránt ott volt a mezőnyben.
A tiszaújvárosi versenyző azonban már a rövid programjával jelezte, remek formában érkezett az orosz fővárosba - itt még negyedik lett -, a Bizet Carmenjére futott kűrjével pedig még erre is rá tudott tenni egy lapáttal, így a szabadon választottak rangsorában másodikként, az összetettben pedig harmadikként zárt. A kűrje egyébként olyan fantasztikusan sikerült, hogy egyedül a hazai pályán versenyző klasszist, Szluckaját tették elé a pontozók, a japán vb-címvédő Arakava hiába választott egy örökzöldet, Csajkovszkij Rómeó és Júliáját, ezzel sem tudta elhomályosítani a magyar lány produkcióját. Hogy a japán mégis megelőzte a végelszámolásnál, annak egyedüli oka, hogy míg ő két harmadik helyet tudott felmutatni, addig a mi Julink mostani másodikja mellett ott volt a pénteki negyedik. Mindenesetre a 46 századnyi pontkülönbség szinte jelentéktelen…
A nők versenyének legnagyobb meglepetését az olaszok ifjú tehetsége, Kostner szolgáltatta, aki a rövidben kivívott ezüstös pozíciójához képest öt helyet esett vissza, mivel alaposan elrontotta a kűrjét. ---- G ---- F
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
8 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
8 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
33 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
33 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
35 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
35 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik