Hannawald depressziós

Vágólapra másolva!
2004.11.25. 20:52
Címkék
A finnországi Kuusamóban pénteken elkezdődik a 26. Világkupa-sorozat - Sven Hannawald nélkül. A 30 esztendős német klasszis nem csupán ezt a viadalt, hanem az egész idényt kihagyja, mert hiába járt orvosi kezelésekre, depressziója és az ezzel járó félelemérzete nem múlt el teljesen."Jobban teszi, ha nem kockáztat semmit, és inkább kihagyja az idényt. A torinói téli olimpián viszont mindenképpen szeretne elindulni, addigra talán rendbe jön" - közölte Wolfgang Steiert edző, akit egyébként a múlt héten elbocsátottak a német csapattól. Hannawald a sportág történetének első olyan ugrója, aki mind a négy viadalt megnyerve diadalmaskodott a hagyományos négysáncversenyen (2001-2002), sőt ő az egyetlen, aki egymás után két sírepülő-világbajnokságon végzett aranyérmes pozícióban (2000, 2002).Visszatérve a most kezdődő idényhez, az illetékesek újítással álltak elő: a testtömegre érvényes, úgynevezett Body-Mass Index (BMI) alapján megállapítják, hogy az ugrók milyen hoszszú léceket használhatnak a versenyeken. "Tulajdonképpen olyan ez, mint a Formula-1-ben, ahol a versenyző és az autó együttes súlya nem léphet át egy bizonyos határt" - próbálta leegyszerűsíteni a "számolgatás" lényegét Toni Innauer, az osztrákok egykori kiválósága.A 2003-2004-es Világkupát a finn Janne Ahonen hódította el (pályafutása során először), három versenyt megnyerve, további tíz alkalommal pedig a dobogón végezve.VB OBERSTDORFBAN. Páratlan évről lévén szó 2005-ben is rendeznek északisí-világbajnokságot. A rangos eseménynek a németországi Oberstdorf lesz a házigazdája, február 17. és 27. között. ---- A ---- 1
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
36 perce

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik