Brazil vezetés férfi óriás-műlesiklásban, Úry Bálint a 33. az első futamban – videó

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.14. 11:45
Úry Bálint az óriás-műlesiklás második futamában is bizonyíthat (Fotó: Getty Images)
A férfi óriás-műlesiklás első futamát a brazil Lucas Pinheiro Braathen nyerte meg tetemes fölénnyel a milánói-cortinai téli olimpián. Úry Bálint a 33. idővel ért célba, így ő is érdekelt lesz a 13.30-kor kezdődő második futamban.

Lezajlott a férfi óriás-műlesiklás első futama, amelyben a magyar színeket Úry Bálint képviselte. Versenyzőnknek – aki 40-es rajtszámmal indult a 81 tagú mezőnyben – az volt a célja, hogy a második futamra bekerüljön az első harminc közé. Mivel az előtte indulók közül hatan estek ki, ehhez legalább négy versenyzőt kellett megelőznie. A magyar fiú teljesítette a pályát, azonban 5.68-as hátránnyal csak a 33. idővel ért célba, így sajnos a második futamban is már az eléggé elhasznált pályán indulhat.

„Egyáltalán nem izgultam, végig kontroll alatt tartottam a futamomat, de talán a lécem kicsit élesebb volt a kelleténél, úgyhogy ezen lehet, hogy változtatunk. De összességében ez egy jó menet volt, és megpróbálok egy ilyen második futamot is letenni. Néhány helyen voltak ugyan kisebb kádak, de összességében, a körülményekhez képest még jó volt a pálya állapota is” – nyilatkozta az első futamot követően a síző az M4 Sportnak. 

Az első futamot nem mellesleg az elsőként rajtoló, norvégiai születésű, de anyai ágon brazil származású és 2024 óta már a dél-amerikaiak színeiben induló Lucas Pinheiro Braathen nyerte meg három svájci, Marco Odermatt, Loic Meillard és Thomas Tumler előtt. Előnye ráadásul elég tetemes, hiszen majdnem egy másodperccel volt gyorsabb Odermattnál és több mint másféllel Meillard-nál, a többiek hátránya már két másodperc körül volt. 

 

ÚRY BÁLINT NYILATKOZATA

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ-CORTINA 2026
ALPESI SÍ
Férfi óriás-műlesiklás, állás az első futam után
1. Lucas Pinheiro Braathen (Brazília) 1:13.92 perc
2. Marco Odermatt (Svájc) +0.95 mp hátrány
3. Loic Meillard (Svájc) +1.57
4. Thomas Tumler (Svájc) +1.89
5. Leo Anguenot (Franciaország) +1.91
6. Henrik Kristoffersen (Norvégia) +1.93
...33. Úry Bálint (MAGYARORSZÁG) +5:54.9

 

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
20 órája

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Kékesi Márton alpesi síző lezárta válogatottbeli pályafutását

Téli sportok
2026.06.17. 17:20
Ezek is érdekelhetik