Részeg Bendtnert minden dán háztartásba!

2013.03.11. 12:50
Egy koppenhágai üzletember profitot szimatolt a Juve-csatár részegen vezetős kalandja után, a Bendtner-csomag nagy sikert aratott.

Ahogy arról a múlt héten már beszámoltunk, az Arsenal a nyár folyamán Torinóba kölcsönadott, jelenleg sérüléssel bajlódó dán csatára, Nicklas Bendtner ittasan vezetett Koppenhágában, ráadásul egyirányú utcában haladt a menetiránnyal szemben, mikor a rendőrök megállították, véralkoholszintje pedig több mint háromszorosa volt a még törvényesen elfogadhatónak. Ahogy arról a múlt héten már beszámoltunk, az Arsenal a nyár folyamán Torinóba kölcsönadott, jelenleg sérüléssel bajlódó dán csatára, Nicklas Bendtner ittasan vezetett Koppenhágában, ráadásul egyirányú utcában haladt a menetiránnyal szemben, mikor a rendőrök megállították, véralkoholszintje pedig több mint háromszorosa volt a még törvényesen elfogadhatónak.

A Dán Labdarúgó-szövetség gyorsan lépett is az ügyben: hat hónapra eltiltotta a csatárt a címeres fellépésektől, a bíróság három évre bevonta a vezetői engedélyét, emellett (átszámítva) 33.5 millió forintra is megbüntette.

Ismerve Bendter népszerűségét szülőhazájában, egy percig sem lepődünk meg azon, hogy volt, aki egyből profitot szimatolt a szőke csatár (sokadik) alkoholos kisiklásából: az Ekstra Bladet napilap információi szerint egy a dán fővárosban található bolt összeállított egy egyszerű, de annál tréfásabb ajándékcsomagot, melyet Bendter-csomag néven árulnak. Az 1500 forintnak megfelelő dán koronáért megvásárolható 'Bendtner-set' tartalmaz egy EURO2012-es Bendter-figurát, egy játékautót és egy sörösüveg formájú hűtőmágnest. Az első két darabot csak poénból rakták ki a kirakatba, de mivel pillanatok alatt elkapkodták azokat, kisipari mennyiségben kezdték gyártani a következőket.

1500 forintba kerül egy Bendtner-csomag (Fotó: ekstrabladet.dk)
1500 forintba kerül egy Bendtner-csomag (Fotó: ekstrabladet.dk)

A sporten.dk portál információi szerint a csatárt foglalkoztató Juventus hivatalos boltjában még egyetlen Bendtner-mezt sem adtak el szeptember óta, lehetséges, hogy a torinói zebráknak is egy hasonló ötlettel kéne próbálkozniuk, ha szurkolói relikviákból szeretnék visszahozni a játékos bankszámlájára utalt fizetés egy részét.

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
22 órája

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Álvarez az Arsenalé sem lesz? Elsőre visszautasította Arteta megkeresését

Angol labdarúgás
2026.08.29. 13:55

„Sok minden tetszett” – Arteta nagyon elégedett az Arsenal rajtjával

Angol labdarúgás
2026.08.22. 11:53

Sima Arsenal-győzelemmel indult az idény a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.08.21. 22:52

Ezri Konsa az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.21. 17:31

Olvasóinknál az Arsenal az angol bajnoki cím fő várományosa a Liverpoolt megelőzve

Angol labdarúgás
2026.08.21. 10:41

Az Opta szerint az Arsenal a PL egyértelmű esélyese

Angol labdarúgás
2026.08.20. 10:01