Szórólapon fenyegetik a drukkerek az Arsenal-játékost

2014.02.24. 19:32
Úgy látszik, Aaron Ramsey sosem lesz a Stoke City-drukkerek kedvence. Az Arsenal középpályása még szeptemberben haragította magára a piros-fehérek híveit, akik most elkezdték szórólapokon fenyegetni a walesit a hétvégi bajnoki előtt.


Ramsey és a Stoke viharos kapcsolatának története 2010 februárjáig nyúlik vissza: Ryan Shawcross, a staffordshire-i együttes sorozatgyilkosként is becézett védője egy brutális becsúszással eltörte a középpályás lábát.
Ramsey és a Stoke viharos kapcsolatának története 2010 februárjáig nyúlik vissza: Ryan Shawcross, a staffordshire-i együttes sorozatgyilkosként is becézett védője egy brutális becsúszással eltörte a középpályás lábát.

A walesi erre válaszul 2013 szeptemberében, amikor betalált a Stoke ellen a Britannia Stadionban, a hazai drukkerekhez rohant, majd mosolyogva csendre intette őket.

A nehezményezett gólöröm (Fotó: Reuters)
A nehezményezett gólöröm (Fotó: Reuters)

A Stoke hívei ezt követően persze azonnal elátkozták Ramseyt, akit most meg is fenyegettek egy szórólapon.

„Ne hisztizz, ha legközelebb is azt kapod, amit érdemelsz” – írták a Stoke-drukkerek (Fotó: 101greatgoals.com)
„Ne hisztizz, ha legközelebb is azt kapod, amit érdemelsz” – írták a Stoke-drukkerek (Fotó: 101greatgoals.com)

„Rendben, Mr. Ramsay, szép gól volt, gratulálunk. Amikor betaláltál, az lett volna a helyénvaló, ha nem ünnepelsz – így jelezve, hogy már túltetted magad az eseten –, de ha már erre nem vagy képes, legalább a saját drukkereitek elé rohantál volna, ahelyett, hogy minket intesz csendre. Tudomásul vettük, nem szeretnéd magad mögött hagyni a történteket. Ezek után viszont ne hisztizz, ha a pályán is azt kapod, amit megérdemelsz” – írták a felháborodott Stoke-drukkerek.

Az eset egyetlen furcsasága csupán az – mert már hetekkel ezelőtt tudni lehetett –, hogy Ramsey a sérülése miatt biztosan nem lehet ott a Stoke elleni szombati bajnokin…

Legfrissebb hírek

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik