Ellopták Rosberg sisakját, a szurkolókkal nyomoztat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.18. 13:14
null
Nico Rosberg sisakját megfújták, rajongói segítségét kéri (Fotó: Action Images)
A Twitteren kérte rajongói segítségét egy bűntény felderítése ügyében Nico Rosberg, a Formula–1-ben szereplő Mercedes német pilótája. Rosberg állítása szerint sisakját a Német Nagydíj futamának napján egy besurranó tolvaj ellopta a csapat garázsából, és azóta sem került meg – ezért fordult a nyilvánossághoz a mikorblogon és hivatalos oldalán is.

 

„A bukósisakomat ellopták a csapatom garázsából, arra kérlek benneteket, segítsetek megtalálni” – írta a német versenyző, aki a 2013-as idényben két futamon, Monacóban és Silverstone-ban is a dobogó legtetejére állhatott. A pilóta abban bízik, feltűnően sárga fejvédőjére rajongói rátalálnak az interneten, hátha valaki a világhálón keresztül szeretne egy nagyobb összegért megválni tőle.

Rosberg hivatalos oldalán minden szükséges információt megosztott, ami szükséges lehet a fejvédő azonosításához. A tolvaj akcióját térfigyelő kamerák is rögzítették.

A tolvaj akció közben. Megrendelésre dolgozott? (Forrás: nicorosberg.com)
A tolvaj akció közben. Megrendelésre dolgozott? (Forrás: nicorosberg.com)

A jelek szerint Rosberget a sors bünteti: a német pilóta 2009-ben egyszer már bejelentette, hogy eltűnt/ellopták a sisakját, de később kiderült, mindössze egy PR-akcióról volt szó.

Egy külön a Formula–1 pilótái részére gyártott Schubert sisak ára nagyjából egy millió forint, eszmei érték persze ennél jóval több is lehet.

Legfrissebb hírek

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
5 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
9 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
Tegnap, 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01