All in: Piqué megszedte magát a póker-vb első napján

2013.07.09. 15:20
null
Gerard Piqué egy jó lapra vár (Forrás: marca.com)
Gerard Piqué, az FC Barcelona Európa- és világbajnok labdarúgója a futballpályán szinte már mindent megnyert, amit megnyerhetett, a vitrinből még hiányzó és nemrég befejeződött Konföderációs Kupát követően pedig egy újabb sportágban is világbajnoki címre tör: rövid vakációját kihasználva elindult a World Series of Poker főversenyén, azaz a világ legjelentősebb pókeres eseményén, hogy a zöld gyep után a zöld asztal mellett is megmérettesse magát.

A Las Vegas-i világbajnokság 10 ezer dolláros nevezésű eseményén a hagyományoknak megfelelően több ezren ültek asztalhoz a hőn áhított karkötőért, a hírek szerint Piqué – a maga 6.2 millió Twitter-követőjével – a mezőny egyik leghíresebb indulója, persze az Egyesült Államokban messze nem ismerik fel annyian, mint tennék azt Európában.

Piqué 2011-ben már megcsillogtatta pókertehetségét, akkor hazai pályán, a barcelonai EPT-n a harmadik helyen végzett, így most a legjobbak között sem esélytelen a pénzbe érésre. Sőt, kiválóan kezdte a vb-t, az első nap végén 98 ezernyi zsetonjával bőven az átlag fölött áll, mi pedig nem tévesztjük szem elől egyetlen all injét sem.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17