Szépségkirálynő-jelöltek és egy ex-focistafeleség a medencében - fotók!

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 16:52
null
A labda azért megmaradt, mint attribútum (Fotó: Dailymail.co.uk)
A Chelsea egykori hátvédjéről, Jason Cundyról vajmi kevés mondható el, ami a pályafutását illeti. Annál inkább figyelemre méltó egykori feleség, Lizzie, akin két szülés után is prímán áll saját tervezésű fürdőruhája. Azért biztos, ami biztos alapon két szépségkirálynő-jelölt is besegít neki.

Ha már annyit foglalkozunk futballista-feleségek (WAGs) viselt dolgaival, akkor világért sem szeretnénk diszkriminálni a már visszavonult focisták egykori asszonyait. A Chelsea-ben négy további angol első- és másodosztályú csapatokban további 18 idényt lehúzó Jason Cundyról az internetes lexikonban jószerével ugyanakkor a magánéletét taglaló rész, mint a két évtizedes pályafutását boncolgató két bekezdés (mondjuk, nem véletlenül – talán később azt is megénekeljük).

Jason Cundy és felesége, Lizzie tizenhárom együtt töltött esztendő és két közös gyermek (részleges) felnevelése után vált el. Lizzie azonban nem esett kétségbe, és ahelyett, hogy azon töprengene, mi lesz vele ex-WAG-ként, inkább üzletbe fogott. Saját fürdőruha-kollekciót tervezett, amit az egyik legmenőbb londoni áruházban, a Sandstorm Boutique-ban fognak majd árulni.

A kollekció fotózása egy medencével súlyosbított kertben zajlott, és a 43 évesen is jó formában lévő Lizzie Cundy mellett részt vett rajta a Miss England versenyen indult Angela James, illetve a Miss Universe megmérettetésen részt vevő Chloe-Beth Morgan is.

(Fotó: Dailymail.co.uk)
(Fotó: Dailymail.co.uk)
Nem törte össze, hogy már csak ex-WAG (Fotó: Dailymail.co.uk)
Nem törte össze, hogy már csak ex-WAG (Fotó: Dailymail.co.uk)
Figyeljék meg a fürdőruhák modern szabását (Fotó: Dailymail.co.uk)
Figyeljék meg a fürdőruhák modern szabását (Fotó: Dailymail.co.uk)
Miss Angela James és Miss Cloe-Beth Morgan (Fotó: Dailymail.co.uk)
Miss Angela James és Miss Cloe-Beth Morgan (Fotó: Dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik