Újra együtt a San Remó-i csodacsapat

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.04.09. 15:49
null
A legendás 911-es felújítva hasít Tasmania szigetén (Fotó: Sportcom.com.au)
Harminc évvel azután, hogy egy hátsókerékhajtásos Porschéval kis híján legyőzte az Audi quattrókat, a kétszeres rali világbajnok Walter Röhrl egykori autójával és navigátorával állt rajthoz Tasmanián.

A német Walter Röhrl 1980-ban és 1982-ben nyerte meg a rali világbajnokságot, előbb egy Fiat 131 Abarth, utóbb pedig egy Opel Ascona 400 volánja mögött. A maga nemében mindkét diadal különleges volt, hiszen az összkerékhajtású autók uralta mezőnyben tudott győzni. Ezért volt világraszóló tett, amit 1981-ben hajtott végre, amikor egészen az utolsó gyorsasági szakaszig vezetett a rendkívül nehéz San Remo Ralin, maga mögött tartva az Audi quattrókat, akkor azonban eltört a féltengelye, és fel kellett adnia a versenyt.

Röhrl egy hátsókerékhajtású Porsche 911-gyel versenyzett, amit néhány nappal a verseny előtt raktak össze a számára, és ez volt az egyetlen alkalom, hogy rajthoz állt vele. Az autó aztán eltűnt szem elől, és csak 2006-ban talált rá a Porsche egy garázsban rozsdásodva. Visszavásárolták, felújították, most pedig Röhrl, egykori navigátorával, Christian Geistdörferrel egyetemben, rajthoz állt vele a Targa Tasmania elnevezésű oldtimer rali versenyen.

A 64 éves Röhrl, akit Olaszországban és Franciaországban is az előző évszázad legjobb ralisának választottak, a mai napig aktív: a Porsche vezető gyári tesztpilótája. Ő szokta kipróbálni az új modelleket, például a GT2-vel repesztett majdnem körrekordot a hírhedt Nürburgring Nordschleifén.

A volánnál Walter Röhrl, jobb egyben Christian Geistdörfer, alattuk a 911-es (Fotó: Sportcom.com.au)
A volánnál Walter Röhrl, jobb egyben Christian Geistdörfer, alattuk a 911-es (Fotó: Sportcom.com.au)
Ugyanaz 30 évvel korábban (Fotó: Sportcom.com.au)
Ugyanaz 30 évvel korábban (Fotó: Sportcom.com.au)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik