Falusi csapat akarta szerződtetni Lionel Messit

2011.03.10. 17:44
null
Borne: Ideális helynek tűnik egy pályája csúcsán lévő zseni számára (Fotó: Googlemaps)
Egy 400 lelkes francia falu területi ligában játszó csapatának elnöke „harcba" szállt az FC Barcelona argentin klasszisának megszerzéséért. Csak viccnek szánta, mégis féléves eltiltást kapott érte.

A Felső-Loire menti területi ligában, annak is a másodosztályában játszó Borne csapatának elnöke mert nagyot álmodni. Cedric Enjolras még a téli átigazolási időszakban kitalálta, hogy megerősíti falusi klub támadósorát, méghozzá nem is akárkivel – ő Lionel Messit vélte egyedül alkalmasnak a feladatra.

Annak rendje és módja szerint meg is indította a hivatalos eljárást, és beadta az átigazolási kérelmet a Francia Labdarúgó-szövetségnek (FFF). Azonban nem számolt azzal, hogy a párizsi hivatalban komoly emberek ülnek, akiknek ráadásul humorérzékük sincs. Az FFF illetékesei nem továbbították az átigazolási kérelmet Barcelonába – így nem tudjuk meg, mi lett volna a katalánok válasza – ellenben eljárást indítottak az aprócska klub tréfás kedvű elnöke ellen, akit hat hónapra el is tiltották hivatalától.

„Van, aki nem helyesli az eljárásunkat – mondta a szövetség átigazolási bizottságának elnöke. – Lehet, hogy ez csak egy vicc volt, azonban a mi feladatunk az, hogy betartassuk a szabályokat."

Enjolras elmondta, hogy ő jóformán csak unalmában töltött ki egy átigazolási kérelmet (amit Interneten kell benyújtani), és éppen Messi neve jutott eszébe. Megadta a szükséges adatokat, elküldte a Ligának, ami továbbította a szövetségnek. Innen pedig már ismerős a történet. A hathónapos eltiltást három hónapra felfüggesztették, de Enjolras úr ez idő alatt is inkább távol tartja magát a futballtól. Beül egy bárba és elkávézgat, amíg le nem jár a büntetése.

Legfrissebb hírek

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

Cristiano Ronaldót választották meg minden idők legjobb aranylabdásának

Minden más foci
2026.10.28. 21:02

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39

Aranylabda-kvíz: Miért nem nyert Pelé? Ki az a játékos, aki három különböző csapattal is diadalmaskodott?

Minden más foci
2026.10.25. 12:28

Forbes: Cristiano Ronaldo több mint kétmilliárd dollárt keresett

Minden más foci
2026.10.24. 15:09

A fogadóirodáknál és az előrejelzési piacokon is Harry Kane az Aranylabda legnagyobb esélyese

Minden más foci
2026.10.22. 18:39

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2026.10.18. 10:01

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47