Nem Don Corleone, ő inkább csak Padre

„Én mindegyik kurzusban mindenkinek nekimentem – de nem vették rossz néven" (Fotó: archív)

– Mert a két szerelmem közül ez volt a kitartóbb – válaszolta Csötönyi Sándor a Nemzeti Sport 2009. február 28-i számában. – Gyerekként fociztam is, középpályást játszottam, de sokszor voltam tartalék. Ha úgy tetszik, nem voltam eléggé tehetséges. A bunyóban viszont jöttek a sikerélmények, a serdülők között egyből bajnok lettem, így aztán nem nagyon kellett indokolnom a választásomat.

– Volt, hogy megbánta a döntését?
– Amikor eltört a kezem, vagy amikor nem tudtam eredményes lenni. Felnőttként meg jött az iskola, a munkahely, a család, az eredmény másodlagos lett. Csak aztán az életem mindig visszakanyarodott a bokszhoz. Tudja, a szekszárdi teremben fertőző volt a levegő. Máig nem gyógyultam ki belőle. Orbán Laci, Kónya Pepi – micsoda bunyósok jöttek onnan!

– Pardon, de mintha azt mondta volna, hogy az eredmény másodlagos lett. Elnökként mintha más lenne a hitvallása.
– Mert az eredményeket nem kell megmagyarázni. Az eredménytelenséget meg nem lehet...

– Volt olyan eredmény, amit meg kellett magyaráznia?
– Most éppen a Bocskai István-emlékversenyen nyert három aranyunk után bukkan fel a sandaság. A külföldi bírók úgy ítélték meg, a fiaink nem csupán megállták a helyüket a világklasszisok ellen, de meg is verték őket, voltak viszont, akik itthon másképp látták. Ha minden ilyenre felhorkannék, leragadnánk a kőbaltás korszaknál.

– Nehéz elnöknek lenni?
– Ha azt vesszük, hogy a kaszinók világából folyton ide kívánkoztam, akkor nem. De meg kellett tanulnom, mi az elnökösködés lényege. A legnagyobb dolog, hogy csaknem tucatnyi világversenyt hoztunk el a regnálásom alatt Magyarországra. Meg azt is eredménynek tekintem, hogy bár a profik négyévente kirabolnak bennünket, mindig talpra tudunk állni. Ma már nem túlzás, a boksz a második családom.

– És ezt hogy viseli az első?
– Ha nem tolerálná, már elveszített volna.

– Mit szól hozzá, hogy a közelmúltban az egyik kolléga azt írta, Csötönyi Sándor a magyar ökölvívás Don Corleonéja?
– Jobban szeretem, ha Padrénak hívnak. Az öregnek. Ez jobb, meg ezt a bunyósoktól kaptam. Még Kubában ragadt rajtam, és közel is áll hozzám. Már harmincéves koromban Sanyi bácsi voltam, miért ne lehetnék Padre?

– A hívei közül többen azt mondják, ön nélkül a megszűnés közelében lenne a magyar amatőr boksz, az ellenségei szerint meg csak vetítés az egész.
– Én erre csak azt tudom mondani, hogy amikor jöttem, csődhelyzet volt, és az előző elnökség már a következő évi bevételeket is elköltötte. Most meg működünk. Vannak eredményeink, de hát fanyalgók mindig lesznek.

– Kit tart a legjobb bunyósnak?
– Sugar Ray Leonardot. A magyaroknál meg kedvenceim vannak, élükön Kokóval és Erdeivel, a régiek közül meg Alvics Gyuszival, Lévaival, Turu Pistával, meg Váradi Jancsival.

– Papp Laci bácsi?
– Ő más. Bálvány, fenomén, az ÖKÖLVÍVÓ. Többet voltam vele, mint a családommal. Azért nem mertem mondani, mert bokszolóként csak filmen láttam. Arra is büszke vagyok, hogy kibokszoltam, róla nevezzék el a Sportarénát. Puskás Öcsi után ő a második legismertebb magyar sportoló.

– Mennyire viselik el a sportvilágban a mentalitását? Azt, hogy ha kidobják a lengőajtón, azzal a lendülettel visszarobban, és újra üti az asztalt?
– Én mindegyik kurzusban mindenkinek nekimentem. De nem vették rossz néven, mert szerintem tudták, hogy nem valaki vagy valami ellen, hanem a bunyóért. Különben is nyitott könyv vagyok. Ha haragszom, azt is látják rajtam, meg ha örülök, azt is.