Videó: így reagált Piqué Shakira beszólására

B. D. K.B. D. K.
2023.01.16. 10:20
Mint arról a közösségi oldalainkon beszámoltunk, Shakira a Gerard Piquét kifigurázó új dalában azt énekli, volt férje elcserélt egy Ferrarit egy Renault Twingóra, illetve egy Rolexet egy Casióra. Erre a nemrég visszavonult védő bejelentette, hogy az általa irányított King’s League szerződést kötött mindkét céggel, majd vasárnap már egy Twingóval érkezett meg a bajnokság meccsére.


„Ezek a Casio-órák minőségiek, és egy életre szólnak” – jelentette ki Piqué.


Shakira az új dalában szólt be Piquének és kedvesének – VIDEÓ
Shakira kiakadt, Piqué új barátnőjével mutatkozott
Piqué egy remek ember, aki most szenved – Laporta
Piqué Puig egyik barátjával, egy pincérnővel szűrhette össze a levet
Itt a vége! Piqué és Shakira szakítottak!
Shakira rajtakapta Piquét, külön élnek – sajtóhír

Még június elején számoltunk be róla, hogy a népszerű énekesnő, Shakira rajtakapta Gerard Piquét, hogy egy másik nővel folytat viszonyt, ezért a sztárpár szakított. A kolumbiai énekesnő most az új dalában szólt be a korábbi spanyol válogatott védőnek és új kedvesének.

Shakira és Piqué 11 évig alkotott egy párt, két gyermekük született. Bár kapcsolatuk stabilnak tűnt a rajongók számára, a Barcelona korábbi védőjének hűtlensége miatt a sztárpár júniusban szakított.

„Sajnálattal jelentjük be, hogy szakítottunk. Gyermekeinkre tekintettel, akik számunkra a legfontosabbak, arra kérünk most mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a magánéletünket. Köszönjük a megértésüket!”

A szakításkor a felek megállapodtak abban, hogy egy évig egyikük sem mutatkozik nyilvánosan új párjával, de ezt az alkut a labdarúgó már augusztus végén felrúgta, mert egy spanyolországi koncerten új barátnőjével, Clara Chía Martival jelent meg, akit meg is csókolt – nem meglepő módon a kolumbiai énekesnő kiakadt.

Shakira új dala múlt csütörtök hajnalban jelent meg, a szöveg egy részét pedig egyértelműen Piquének és kedvesének címezte. Íme, néhány sor a spanyol nyelvű dalból!

„Túl nagy falat vagyok neked, ezért álltál össze egy olyannal, mint te.”

„Ez arról szól, hogy megalázzalak, akkor sem térek vissza hozzád, ha sírsz és könyörögsz nekem.”

„Nem az én hibám, hogy téged kritizálnak, én csak zenélek…”

A 45 éves popsztár új számát már több mint 122 millióan tekintették meg YouTube-on.

Piqué a novemberi visszavonulása óta egy King's League nevű kispályás labdarúgó-bajnokságot működtet. A csapatok elnökei között találjuk többek között Iker Casillast és Sergio Agüerót is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
3 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
5 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00