Valencia, Barcelona, Real Madrid: szegény gazdagok!

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 08:57
Az ünnepek után megdöbbenve konstatálhattuk, hogy az új esztendő nem marad el érdeklődés hiányában, újra dolgozunk, tanulunk, családi életet élünk (vagy menekülünk mindezek elől) – az élet pedig megyen tovább, a labdarúgásban is. Az átigazolás világában pedig különösen nincs leállás: a szokásoknak megfelelően heti transzfersorozatunkat a Primera División történéseivel zárjuk.

BARCELONA: ÚJ STADION, ÚJ ÁR, ÚJ ELNÖK, ÚJ VÉDŐKISZEMELTBARCELONA: ÚJ STADION, ÚJ ÁR, ÚJ ELNÖK, ÚJ VÉDŐKISZEMELT

Lehet, hogy Federico Fazio tavasszal már Barcelona-mezben
csatázhat David Villával? (Fotó: Reuters)
Lehet, hogy Federico Fazio tavasszal már Barcelona-mezben csatázhat David Villával? (Fotó: Reuters)

Nem akármilyen hét nap áll az FC Barcelona mögött: először is kiderült, hogy megmarad a Camp Nou, nem épül teljesen új stadion a régi helyett; ellenben kiderült az is, hogy nem áll meg posztján a régi elnök, a pénzügyi szabálytalanságok gyanújába keveredő Sandro Rosell. A bűn árnyékát Neymar nyári megvétele vetette Rosellre, felmerült ugyanis (nem először!), hogy a brazil csillag mégsem a hivatalosan bevallott 57.1 millió euróba került, hanem közel 100-ba, és a különbözetet az elnök tudtával fiktív számlákkal fedezték. Nos, a Magyarországon szocializálódottaknak az ilyesmi számlamachináció természetesen elképzelhetetlen, de úgy látszik, más országokban előfordul az ilyesmi; mi pedig szép csendben a transzfernek arra az aspektusára hívnánk fel a figyelmet, mely szerint az elkövetkezendő öt évben Neymarék családi cége összesen 105.1 millió euróval gazdagodik majd. További számmisztika Neymar-ügyben itt!

Egyébként az eddigi vezető alelnök, Josep María Bartomeu veszi kezébe az irányítást a következő két évre, azaz nem tartanak előrehozott választásokat, és ez annyiból jó a klub híveinek, hogy nem akadnak el a tárgyalások a téli erősítéseket illetően, annyiból viszont rossz, hogy egy esetleges nyári elnökjelölt nem vesz pár csillagot kampányjelleggel.

A nagy hírek mellett elsikkadt kissé, hogy Alex Songért bejelentkezett a Napoli után az a Manchester United is, amely elszipkázta Juan Matát a Barca elől. A német Bild kiderítette, hogy a Chelsea középső védőjének, David Luiznak kikiáltási ára 42 millió euró, és ezt azért tudja a lap ilyen pontosan, mert a Bayern München már a második ajánlatot tette a brazilért. Fel kell kötniük a gatyát a spanyoloknak, ha meg akarják venni Luizt, és lehet, nem is szánnak ennyi pénzt rá – ezért is vetődött fel legújabban a sevillai Federico Fazio neve, akinek kivásárlási ára mindössze tízmillió euró. A bekk jól ismeri az argentin válogatottból Leo Messit és Javier Mascheranót, és parádés formában futballozik ebben az idényben.

Hivatalosan is megkezdődtek a bértárgyalások a Borussia Mönchengladbach kapusával, Marc-André ter Stegennel, egyúttal döntenek a napokban a cserekapus José Pinto sorsáról is (erre a posztra az ajaxos Jasper Cillessen a jelölt, akiért nyolcmilliót kínáltak máris a hollandoknak sajtóértesülések szerint). Saját elnöke szerint a következő idényben már a Barcát erősíti a most cagliaris Víctor Ibarbo: a 23 esztendős kolumbiai ék ebben az idényben a Serie A-ban 17 bajnokin mindössze kétszer volt eredményes, és adott egy gólpasszt, egyszóval az ember nem is tudja hirtelen, hogy nem csak viccelt-e Massimo Cellino presidente.

REAL MADRID: ÚJABB KÖZÖS ELLENFÉL

Nos, mely nem sportszervezet szeretné alaposan megnyomorgatni a két nagy spanyol futballgigászt, komoly anyagi és presztízsveszteséget okozni neki? Szabad a gazda? Nos, a megfejtés az Európai Bizottság, amely – többek feljelentése alapján – tiltott állami támogatás vádjával vizsgálatot indított a Real és a Barca, valamint az Athletic Bilbao, Osasuna kettős ellen, mondván, 1990-ben a spanyol kormány nem kötelezte arra a klubokat, hogy részvénytársasággá váljanak. Arra hivatkoztak ugyanis, hogy e klubok tulajdonosai a pártoló tagok, azaz saját szurkolóik, így aztán eme négyes azóta 30 helyett 25 százalékos társasági nyereségadót fizet, amely kétségkívül nem kis lépéselőny. Ahogyan arra a frissiben megjelent HVG is rávilágított, célegyenesbe fordult az eljárás, konkrét vádakat fogalmaztak meg.

Mint köztudott, a szintén hatalmas adósságot felhalmozott Realt ráadásul komolyabb veszély is fenyegeti EU-s oldalról (az EB ugyebár az Európai Unió ellenőrző szerve), ugyanis arra lenne kíváncsi a szuperszervezet, hogyan lehetséges az, hogy a madridi önkormányzat 2011-ben 22.7 millióra értékelt fel egy olyan telket, amelynek 1998-ban közel 600 eurót ért? Ezen a kérdéses ingatlanon épített a klub elnöke, Florentino Pérez a stadion mellé modern üzleti létesítményeket – csak óvatosan jegyezzük meg, hiszen „lerágott csont", hogy 13 évvel ezelőtt 584 millióért adta el a klub a spanyol fővárossal karöltve edzőkomplexumát, és ebből a summából rakta le Pérez a galaktikus Real alapjait.

Természetesen sok adópénz lefolyik még az EU torkán, mire véget ér ez a per, addig látunk még egy-két meglepő transzfert a Realtól, például ismét felmerült, hogy Wayne Rooney Madridba igazolhatna (ha már sokadszor ajánlották fel az MU-nak Fábio Coentraót, aki felére csökkentheti a harmincmilliós árat), hogy enyhítsen a királyi klub csatárgondjain. Iker Casillas bejelentette, hogy nem megy sehová, Álvaro Moratáért is hiába ígérnek már húszmillió körüli összegeket az angol és olasz kérők, és német lapok szerint a Dortmund karmestere, Ilkay Gündogan már csak két opció közül választhat: az egyik a Real, a másik pedig éppen az MU. Árnyalja a képet, hogy a Carlo Ancelotti által szintén „megkívánt" Matát ugyebár elvitték a „vörös ördögök", és meglehet, Roo is az üzlet részét képezi. Egyébként Casillas tudhat valamit, mert szintén német források szerint felmerült a dortmundi vezetőkben, hogy Gündoganért pénz mellett elkérjék Diego López játékjogát is, de a kapusért a Manchester City is érdeklődik.

Egyébiránt érkezett csatár a klubhoz, mégpedig a 22 éves brazil Willian José személyében, aki a Deportivo Maldonadótól jött, kölcsönbe, egy Santosnál tett látogatást követően. Őt az idény végén megveheti a Real, addig is a B-keret tagja – egyébként az elmúlt idényben 33/8-as mérleggel zárt a 2011-ben U20-as világbajnoki címet nyert legényke.

VALENCIA: NAGY A BAJ, NEM JÖNNEK A LIM-MILLIÓK

A fent említett EB-vádemelés egyik célpontja a Valencia, amely az Elchével és a Hérculesszel együtt úgy vett fel összesen 118 millió eurós hitelt, hogy a már amúgy is hatalmas adósságok alatt nyögő Valencia tartomány volt a kezes. „Ha nem sikerül bizonyítani a lépés társadalmi hasznosságát, akkor a három klubnak vissza kell fizetnie a kölcsönt" – világít rá a helyzet komolyságára a HVG. Szinte biztos, hogy ebben az esetben mindhárom egyesület csődöt jelentene, egyébként a tartománytól az Elche (18 millió) és a Levante (5.6 millió) is kapott anno végső soron adófizetőktől származó támogatást. A Valencia egyébként több bank felé is eladósodott, összesen 306 millióval, és mint kiderült, nem éppen a legjobban időzítve építették az új stadiont...

Az adósság fejében most egy egyik hitelező, a Bankia tartja kezében a klubot (a tartomány is részvényeket kapott további pénzügyi támogatásai fejében), és ez a szervezet „buktatta meg" 14 pontból álló „vizsgakérdésével" a befektetőként jelentkező szingapúri milliárdost, Peter Limet, aki pedig azt ígérte, hogy már a télen 40 millióért vásárol, és további 210 milliót fektet a klubba.

Érdekesség, hogy mégis a Valencia nevéhez fűződik az elmúlt hét nap legnagyobb fogása: a „denevéresek" kölcsönkérték a Napolitól a 27-szeres chilei válogatott támadót, Eduardo Vargast. A támadósor összes posztján bevethető 24 éves játékost 2012 elején 13.5 millió euróért vették az olaszok az Universidadtól, de nem tudta beverekedni magát a kezdőbe új csapatában. Először 2.1 millióért a Gremióhoz került kölcsönbe, most 500 ezerért a Valenciához; nyári, hárommilliós vételi opcióval.

A SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
UD ALMERÍA
Érkezett: Hans Martínez (kölcsönbe, Universidad Católica, ingyen), Jonathan Zongo (Almería B), Mané (Maccabi Tel Aviv, i.), Julián (k., Sevilla, i.)
Távozott: Hernán Pellerano (Club Tijuana), Óscar Ustari (Sunderland, i.)
ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Távozott:
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: José Sosa (kölcsönbe, Metaliszt Harkiv, 1.500.000 euró)
Távozott: Leo Baptistao (k., Real Betis, 1.600.000)
FC BARCELONA
Érkezett:
Távozott:
REAL BETIS SEVILLA
Érkezett: Salvador Agra (kv., Sporting Braga), Leo Baptistao (k., Atlético Madrid, 1.600.000)
Távozott: Salvador Agra (k., Coimbra), Markus Steinhöfer (1860 München, 80.000)
CELTA VIGO
Érkezett: Inigo López (k., PAOK, i.)
Távozott: Jonathan Vila (k., Beitar Jerusalem), Samuel Llorca (k., Alavés, i.)
ELCHE
Érkezett:
Távozott: Diego Rivas (k., Tenerife, i.)
ESPANYOL BARCELONA
Távozott:
Érkezett:
GETAFE
Érkezett:
Távozott:
GRANADA
Érkezett: Tiago Ilori (k., Liverpool), Alfredo Ortuno (La Hoya Lorca)
Távozott: Alfredo Ortuno (k., Girona, i.)
UD LEVANTE
Érkezett: Nagore (Alcorcón, i.)
Távozott:
MÁLAGA
Érkezett: Pablo Pérez (Newell's, 950.000)
Távozott: Fabrice Olinga (k., Zulte-Waregem, i.), Roberto Chen (k., Zulte-Waregem, i.)
CA OSASUNA
Érkezett: Cristian Lobato (egyesület nélküli)
Távozott:
REAL MADRID
Érkezett:
Távozott:
REAL SOCIEDAD
Érkezett:
Távozott: Liassine Cadamuro (k., Mallorca)
SEVILLA
Érkezett:
Távozott: Raul Rusescu (k., Sporting Braga, 225.000), Hedwiges Maduro (PAOK, i.), Julián (k., Almería, i.)
VALENCIA
Érkezett: Rúben Vezo (Vitória Setúbal, 1.600.000), Eduardo Vargas (k., Napoli, 500.000)
Távozott: Adil Rami (k., Milan, 400.000)
REAL VALLADOLID
Érkezett: Stefan Mitrovics (k., Benfica)
Távozott:
RAYO VALLECANO
Érkezett: Rubén Rochina (k., Blackburn, i.)
Távozott:
VILLARREAL
Érkezett:
Távozott:
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik