Spanyol foci: a profi klubok 2.1 milliárd eurós üzletet kötöttek

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 16:35
null
Az FC Barcelona és a Real Madrid vezetősége is ellenezte a szerződés megkötését (Fotó: AFP)
Az első és másodosztályú spanyol profi labdarúgóklubokat tömörítő liga (LFP) közgyűlése pénteken megszavazta a CVC Capital Partners magántőke befektetési alapkezelő társasággal megkötendő 2.1 milliárd eurós üzletet – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A megállapodás értelmében a befektető 50 évre megkapja az audiovizuális jogok 8.2 százalékát. Az érintett 42 klub közül 37 szavazott igennel – legalább 32 egylet támogatását kellett elnyerni a szerződés megkötéséhez –, míg egy tartózkodás mellett négyen nemmel szavaztak. Utóbbiak között volt a spanyol klubfutball három emblematikus együttese, a Real Madrid, az FC Barcelona és az Athletic Bilbao, továbbá az Ibiza.

A madridi, a katalán és a baszk egyesület már nyáron jelezte fenntartását és kifogását a többség által akkor is támogatott üzlettel szemben, most pedig sajtóhírek szerint jogi lépéseket készül tenni. Az együttesek a közgyűlés előtt Spanyolország legfőbb sporthatóságához (CSD) fordultak, de utóbbi arról tájékoztatta őket, hogy nincs jogköre megakadályozni az LFP megállapodását.

Az LFP közben „mérföldkőnek” nevezte a szerződést, amely közleményük szerint mintegy húszéves előrelépést jelent olyan modernizációs folyamatokban, amelyek az egész spanyol klubfutball javát szolgálják, és amelynek segítségével egy másik szintre léphetnek a világon.

Az együttesek vállalták, hogy a kapott rész 70 százalékából fejlesztik az infrastruktúrát, a brandjüket és a kommunikációs stratégiájukat, míg a fennmaradó 30 százalékot két egyenlő részre osztva a játékosokra, valamint adósságrendezésre költik.

Az LFP kiemelte: az összeg első, 400 millió eurós része néhány héten belül megérkezik a klubokhoz, amelyek közül már sok bemutatta a felhasználási terveit.

A sportág európai élbajnokságai közül a spanyol az első, amely magántőke-társasággal kötött befektetési szerződést.


Legfrissebb hírek

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
3 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
16 órája

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
23 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Védelmi rövidzárlat döntött, fontos pontokat bukott odahaza az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 23:05

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik